Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Nyulak tartása

2011.02.25

A nyulat tarthatjuk lakásban és tarthatjuk kertben:

A kertben:
A gazdik nagy többsége a lakásban, együtt él kedvencével, viszont a jó idő beköszöntével, akinek lehetősége adódik rá, több-kevesebb időre biztosítja nyuszijának a friss levegőt, a napfényt, az ásás és a szaladgálás  lehetőségét.
Többen úgy vélik, hogy a nyúlnak természetesebb környezetet biztosíthatunk azzal, ha a kertet választjuk lakóhelyéül. Arról azonban ne felejtkezzünk el, hogy a nyulak sok veszélynek vannak kitéve a kertben, továbbá a velünk együtt élő nyuszival szorosabb kapcsolatot tudunk kialakítani, és a betegségre utaló jeleket is hamarabb észrevesszük rajta, mint a kertben lakón.
maxi1.jpgMielőtt kerti lak megvásárlása vagy építése mellet döntünk, gondoljuk át, hogy csak napközben szeretnénk a szabadban elhelyezni a nyuszit, vagy éjszakára is. A kizárólag nappali kint tartózkodás idejére, a tavasztól őszig tartó időszakban egy mobil kifutó is megfelel a célnak, ha tudjuk azt vállalni, hogy állandó felügyelet alatt tartjuk a nyuszit. Ebben az esetben nincs szükség komoly előkészületekre, elegendő a megfelelő magasságú, akár általunk készített, akár üzletben vásárolt kifutót elhelyezni kertünk egy kellemes részén. Legyünk azonban óvatosak, mert kedvencünk csak akkor van biztonságban, ha mindig a közelében maradunk, ezért soha ne hagyjuk felügyelet nélkül!
Állandó kerti tartózkodás tervezése esetén, járjunk el nagy körültekintéssel, mert felügyeletünk hiányában, teljes biztonságot nyújtó kifutót kell biztosítanunk kedvencünknek. Folyamatos kint tartózkodáshoz olyan ketrecben, kifutóban helyezzük el a nyuszikat, mely megvédi őket az időjárás viszontagságaitól, naptól, széltől, csapadéktól is.  Esőzés vagy hóolvadás után, könnyen sártengerré válhat a kifutó, ezért gondoskodjunk annak megfelelő vízelvezetéséről is.

Akiknek a nyuszija a telet is a szabadban tölti, aminek feltétele, hogy legkésőbb szeptember környékén, illetve lakásunk fűtésének kezdete előtt már kiköltöztessük a kertbe kedvencünket. Kizárólag ebben az esetben tud felkészülni a télre, dúsabb, tömörebb bundát növeszteni és némi zsírtartalékot képezni a hűvös idő könnyebb átvészelésére. Ehhez a nyári lakot viszont szükséges némiképp átalakítanunk.A téli táplálás nagyban különbözik a nyáriétól a szabadban tartott nyuszik esetében. Ősszel vitaminkúra ajánlott az immunrendszer erősítése és a fokozott vedlés - ami rendkívül megviseli a szervezetet - minélketrec3.jpg hamarabbi lezajlásának elősegítése érdekében. Önitatót csak addig tudunk használni, míg a levegő hőmérséklete fagypont alá nem csökken. Az itató befagyását késleltethetjük, ha az ivóvízből 5%-os almaecet felhasználásával 1%-os oldatot készítünk.

Amint hűvösebbre fordul az időjárás, cseréljük ki az itatót nyílt víztükrűre, ha ebbe belefagy a víz és a nyuszi nagyon szomjas, a jeget akkor is el tudja nyalogatni, bár ezt a fajta folyadékbiztosítást semmiképpen nem ajánljuk. Olvasszuk ki és cseréljük a vizet naponta többször, mert a nyulak számára optimális ivóvíz hőmérséklete 15-18°C -os, ennél alacsonyabb hőfok vagy a jég nyalogatása meghűléshez vezethet.

Az itatásra különös gondot kell fordítanunk, mert a táplálék összetétele télen a nagyobb mennyiségű száraztakarmány irányába tolódik, hiszen zöldfélét lényegesen kevesebbet tudunk adni, mert ügyelnünk kell arra, hogy egyszerre csak akkora mennyiséget helyezzünk a nyuszi elé, amennyit rögtön megeszik. Ezzel megakadályozhatjuk a fagyott zöldségek és gyümölcsök okozta súlyos emésztőszervi megbetegedéseket.

Az ősz folyamán kezdjünk el fokozatosan nagyobb energiatartalmú tápot bevezetni az étrendbe. Ezzel elősegítjük némi zsírtartalék képzését, ami szükséges ilyenkor, hisz a test fűtésére sok energiát használ fel a szervezet. Ha kis mennyiségű napraforgót keverünk a tápba, akkor a fokozottabb őszi vedlést is felgyorsíthatjuk valamelyest és a nyuszinak plusz energia-bevitelt is tudunk biztosítani. Észre fogjuk venni, hogy a levegő hőmérsékletének csökkenésével párhuzamosan nő az elfogyasztott napraforgó mennyisége. Az addig azt rendszeresen otthagyó nyuszi egyre többet fog enni belőle, ahogy hűvösebb lesz az időjárás, és így biztosak lehetünk benne, hogy nem fog fázni.

Szénát ne tegyünk alá alomként - erre a zabszalma a legalkalmasabb -, hanem szénatartóból kínáljuk, illetve ha fellógatva tesszük be a nyuszinak, akkor azzal kiválóan elszórakozik, mire elfogyasztja.

Szót kell még ejtenünk arról, hogy télen ugyan olyan rendszerességgel takarítsuk a nyuszit, mint nyáron és a rendszeres karomvágásról se feledkezzünk el! A gondozási teendőkben nincs eltérés az évszakok függvényében.

A ragadozók elleni védelem mellet, télen a rágcsáló-mentesítésre is fokozottabb figyelmet kell fordítanunk, hiszen ilyenkor ezek az állatok közelebb húzódnak az ember lakóhelyéhez, ahol több élelmet találnak.

Fontos, hogy a lakásba ne vigyük be a szőrmókot, ha már hozzászokott a kinti időjáráshoz, mert a nagy hőmérsékletkülönbséget nem tolerálja, és az őt hirtelen megcsapó hidegtől könnyen meghűlhet, amikor visszatér kerti otthonába.

Nem utolsó sorban még megemlítenénk, hogy lehetőségeinkhez mérten a lehető legtöbb időt töltsük télen is a nyuszival, hiába fázunk kint, mert csak akkor tudjuk időben felismerni és észre venni a betegségre utaló jeleket rajta.

Forrás: www.nyuszivilag.hu

Lakásban:
Azok az emberek, akik nem kertes házban laknak, vagy akik egész nap dolgoznak, nem tarthatnak sokféle állatot, de egy nyuszi praktikus megoldás lehet számukra. A kutyák például nem tarthatóak kis lakásban és nem lehet őket hosszabb időre egyedül hagyni sem. Egy nyuszival viszont mindezt megtehetjük. A nyuszik a szomszédokat sem fogják zavarni. Könnyen meg is szelídülnek, főleg, ha fiatal korukban kerülnek gazdájukhoz. A nyuszikat nem zavarja az állandó bentlakás. Sokkal természetesebb körülményeket jelent kedvencünk számára, ha a lakásban kieresztve futkározhketrec_lakasban.jpgat, mint az, ha egész napra ketrecbe zárjuk.
A gyári ketrecek alja lecsatolható, így a tálkát könnyen tudjuk tisztítani. A ketrecek oldalán ettől függetlenül található egy ajtó is, melyen kedvencünk ki-be járkálhat. Ügyeljünk arra, hogy a saját biztonsága érdekében ezeket ő ne tudja kinyitni.

A ketrec elhelyezésekor figyelembe kell venni a következőket:

• A nyuszi érezze magát biztonságban.
• Ne legyen huzatnak kitéve, ezért a folyosón való elhelyezésről mondjunk le.
• Soha ne helyezzük közvetlenül az ablak alá, mert egy forró napon a nap sugarai megárthatnak a nyuszi egészségének. Tegyük inkábba fal mellé.
El kell döntenünk, hogy az új lakónak csak egy szobában vagy az egész lakásban szabad mozgásteret engedjünk-e. Kezdetben jó, ha csak egy szobára korlátozódunk, hogy könnyebben megismerhesse új környezetét, territóriuma határait- és hogy könnyebben rászoktassuk új illemhelyére is.
A legfontosabb probléma, amivel majd szembe kell néznünk, az a nyúl állandó rágcsálása lesz. Ennek végzetes következményei is lehetnek, ha például egy elektromos vezetéket harap át. Ezért soha ne hagyjunk fedetlenül egyetlen zsinórt sem ott, ahol a nyuszi megfordulhat. Vezessük el a szőnyeg alatt azokat! Mindig húzzuk ki dugót a konnektorból, s emeljük is fel azt a földről! Más veszélyek is leselkedhetnek rá!

Szobatisztaság:
A nyúl eredendően nem szobatiszta állat. Még ha vizeletét egy helyre is üríti, a székletét véletlenszerűen szórja szét. Persze gondos odafigyeléssel és némi figyelmességgel rászoktatható. Ha új nyuszit viszünk haza, miután megmutattuk a területét (ahol szabad tartózkodnia), engedjük, had válasszon magának egy sarkot, ahová ürít. Ezek után ide helyezzük az almot. Ez lehetőleg egy nem áteresztő alacsony falú doboz legyen. Tehetünk bele papírt, forgácsot. Macskaalom nem igazán megfelelő, mivel az állat megeszi a rögöket. Nyuszink érezni fogja dobozában a saját szagát, ezért oda fog járni a dolgát végezni. Véletlen balesetnél soha ne bántsuk, mert ezzel csak ijedelmet okozunk neki és félni fog tőlünk. Elég egy hangos szó, vagy kiabáljuk neki a nevét. Ha beleürít, természetesen dicsérjük meg. Maga a szoktatás legfeljebb egy hónapig tart, utána nyuszink érteni fogja mikor mit szabad és mit nem. Ha valahonnan dühösen a nevét hallja kiáltani, rájön, rosszat csinált. S rendkívül bűnbánó tud lenni.
Forrás:www.torpenyuloldal.freeweb.hu

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

ndqvpiwszdda

(lbplbjsd, 2021.03.20 16:25)

subscription viagra without doctor prescription http://viagarad.com/# - generic viagra reviews
viagra soft tablets
online pharmacy canada 100mg viagra viagra purchase

kalorisnåla vegetariska recept

(kalorisnåla vegetariska recept, 2021.03.20 09:24)

It's going to be ending of mine day, however before finish I am reading this impressive post to increase my knowledge. kalorisnåla vegetariska recept hydma.zinpunkgood.com/map2.php kalorisnГҐla vegetariska recept

coconut oil for face and body

(coconut oil for face and body, 2021.03.20 09:01)

Hi there friends, its great post regarding tutoringand fully defined, keep it up all the time. coconut oil for face and body discc.diatradpr.com/map9.php coconut oil for face and body

hur får man bort förhårdnader på fötterna

(hur får man bort förhårdnader på fötterna, 2021.03.20 03:15)

Yes! Finally something about
Definitely consider that which you said. Your favourite reason appeared to be on the web the simplest thing to take into accout of. I say to you, I definitely get irked while other people think about worries that they plainly do not recognize about. You controlled to hit the nail upon the top and outlined out the entire thing with no need side-effects , folks could take a signal. Will probably be back to get more. Thanks hur får man bort förhårdnader på fötterna leoch.diatradpr.com/map1.php hur får man bort förhårdnader på fötterna

ybukrrtzetqz

(jfgxopdt, 2021.03.20 00:22)

research paper edit https://researchpapero.com/# - research papers to buy
format of the research paper
how to write academic paper thesis research paper example how to write academic paper

tigerbalsam på läpparna

(tigerbalsam på läpparna, 2021.03.19 22:35)

all the time i used to read smaller articles that also clear their motive, and that is also happening with this article which I am reading at this place. tigerbalsam på läpparna cartpt.nnutunman.com/map12.php tigerbalsam på läpparna

roomescape stockholm by fox in a box

(roomescape stockholm by fox in a box, 2021.03.19 21:15)

Attractive section of content. I just stumbled upon your web site and in accession capital to assert that I acquire actually enjoyed account your blog posts. Any way I'll be subscribing to your augment and even I achievement you access consistently fast. roomescape stockholm by fox in a box nyasp.gruborwom.com/map13.php roomescape stockholm by fox in a box

viagra sale uk

(Stephendor, 2021.03.19 15:45)

Buy Geriforte Syrup 100caps online Cheap Geriforte Syrup 100caps Geriforte Syrup 100caps price Geriforte Syrup for sale Generic Geriforte Syrup online

bästa silver inpackningen

(bästa silver inpackningen, 2021.03.19 14:56)

Amazing things here. I am very happy to look your article. Thank you a lot and I'm looking forward to contact you. Will you please drop me a e-mail? bästa silver inpackningen arar.gruborwom.com/map37.php bästa silver inpackningen

generic viagra on line 99200

(KylieconSaracon, 2021.03.19 14:28)

http://viagarapph.com/ - sildenafil prices walmart http://viagaraede.com/ - viagra costco price http://viagarammd.com/ - local viagra prices http://viagarassd.com/ - is viagra a tier 3 drug http://viagarajjq.com/ - what is the price for viagra

barebells protein bar ica

(barebells protein bar ica, 2021.03.19 10:54)

Greetings! Quick question that's totally off topic. Do you know how to make your site mobile friendly? My site looks weird when viewing from my iphone 4. I'm trying to find a template or plugin that might be able to fix this issue. If you have any recommendations, please share. Appreciate it! barebells protein bar ica pfigw.zinpunkgood.com/map31.php barebells protein bar ica

контекстная реклама в яндекс директ

(Jamesguect, 2021.03.19 10:19)

пример вовлеченности чтобы фотографии, на которой уплетать и отрицание человека намек вовлеченности для фотографии, на которой наедаться и вышли человекаПроще только это исполнять около помощи файловых менеджеров, примерно, Complete Commander. В нем дозволительно простой внести в ftp-соединение название сайта, логин и пароль, впоследствии чего дозволено подвизаться с хостингом действительно так же, наподобие и с дисками на вашем компьютере. В некоторых случаях эти сложности не потребуются, довольно довольно нажать кнопку «восстановить резервную копию» в панели управления хостингом, и сайт довольно восстановлен.Instarepost
smm продвижение агентство
настройка рекламы яндекс директ волгоград
https://volgograd.leap-lead.ru/smm-prodvizheniye.php - smm продвижение агентство

Звонки с предложением новым партнерам – действенный средство заполучить покупателя. Для способ обзвона принесла необычайный результат, примите к сведению изрядно советов.Однако при желании зацепиться в сети для долгое дата и начать зарабатывать — ясно надо выучить программирование. Зная основы HTML дозволено без труда создать особенный уникальный дизайн и менять его около первом желании своими руками. Изучив основы PHP можно самому создавать свои динамические сайты с управлением исключительно под свои нужды, впору сей сноровка очень экономит для хостинге исключительно на размерах сайта. Предположим вам не нужен форум и помощь базы MSQL, а значит хостинг дозволено выбрать в разы дешевле, сколько баста немаловажно.Существует 4 вида хэштегов:

разработка сайта визитки

(Colinovarp, 2021.03.19 09:59)

озвучить виды звонка;ХОЛОДНЫЙ ОБЗВОН6) Если СОГЛАСЕН – рисуй 1 плюсик для листике;
сайт визитка под ключ
сайт визитка под ключ
https://ufa.leap-lead.ru/kontekstnaya-reklama.php - настройка рекламы яндекс директ уфа

Бесплатно.Псевдонимы электронной почтыКогда начнете вести переписку с администрацией хостинга, обратите забота на быстроту, полноту ответов. Насколько они внимательны к клиентам, достаточно ли четко и подробно отвечают на вопросы. Когда ответы задерживаются, следовательно, и к возникшим проблемам будут обращаться беспричинно же равнодушно. Все, задавая вопросы, не повторяйте тех, что питаться в разделе «Зачастую задаваемые вопросы». Возможно, там уже трескать весь нужные ответы. И ежели вас постоянно устраивает, дозволительно регистрироваться.

заказать landing page

(Eddiegaumn, 2021.03.19 09:38)

Выключая того каждое выдумка работает ради того, чтобы получить прибыль. Следовательно абсолютно естественно, что в достоинство продвижения закладывается и этот показатель. Внутренняя оптимизация включает в себя разложение сайта и его усовершенствования. Потому который нельзя без этого гарантировать попадания сайта для нужные позиции.В целом для Инстаграма нормальная положение, не всегда нужно куча читать, воеже захотеть купить. Коли употреблять красивые фотографии, то у вас уже постоянно шансы зацепить аудиторию. Тут дополняем картинку максимально грамотной лаконичной подписью, и будет вам счастье.ледяной обзвон и обучение
разработка сайтов
реклама вконтакте
https://tomsk.leap-lead.ru/seo-prodvizheniye-saytov.php - seo оптимизация сайта

Ретаргетинг и look-alike. Вы можете поставить для особенный сайт пиксель, какой «соберет» тех пользователей, которые заходили сайт. Позже вы загружаете полученные данные в рекламный комната и таргетируетесь для уже «тепленькую» аудиторию, которая проявляла к вам интерес. Новый вариант – когда у вас собрана основание электронных адресов, телефонов ваших клиентов, то можете загрузить в рекламный комната ее. Способ обработает причина и найдет владельцев этих email иначе телефонных номеров в Инстаграме, дабы показать им рекламу. Соразмерно, для эту базу вы можете настроить spitting image – алгоритм поиска аудитории, которая похожа для вашу исходную.МТС и «Безлимитище»Запоминаемость

заказать сайт визитку

(JackieSum, 2021.03.19 09:17)

Во-первых, придумывая принадлежащий персональный хэштег, вы существенно облегчите долгоденствие вашим подписчикам. Беспричинно, они смогут опознаться по вашим товарам: #компанияN_новинки, #компанияN_скидки.> 3. Выработайте ритмичный график прозвона. Скажем, сотрудник звонит 50 минут и 10 минут отдыхает.Сторис делаем с умом и не заваливаем аудиторию – конец ?
настройка контекстной рекламы
продвижение сайтов санкт петербург
https://spb.leap-lead.ru/sayt-vizitka-pod-klyuch.php - разработка сайта визитки

Реклама у блогеров. На нее, будто и для другие полулегальные методы продвижения нет официального разрешения, но и официального запрета тоже нет. Здесь вы либо ищите публичную человек, в профиль которой можно легко интегрировать рекламу вашего товара иначе услуги, либо договариваетесь о коллаборации с профилем смежной тематики. На заметку: общий пиар хорош тем, который не предполагает расходов.Есть вдобавок объявление в stories, в видеороликах, в customer base burden, в мессенджере... Площадками показа, кстати, дозволено управлять, но об этом лишь дальше.Анализируем статистику. О том, точно это копать – содержание второй статьи. Здесь остановлю ваше уважение вот для каком моменте. При анализе работы непроходимо важно правильно определить показатели, которые вы будете оценивать. Немедленно весь гонятся следовать численностью и лайками. Только издали не всегда эти данные важны в бизнесе. Примем, люди не будут лайкать фото цемента (в большинстве случаев), но коли у вас хорошая статистика сообразно переходам на сайт и ужинать заказы, то значит Инстаграм работает. Про постановку правильных и рациональных KPI в SMM читайте вот в этой нашей статье.

feromoner till katt

(feromoner till katt, 2021.03.19 09:09)

Hey! I could have sworn I've been to this blog before but after checking through some of the post I realized it's new to me. Anyways, I'm definitely happy I found it and I'll be book-marking and checking back often! feromoner till katt dribi.gruborwom.com/map9.php feromoner till katt

заказать контекстную рекламу в самаре

(Henrycusly, 2021.03.19 08:55)

Наподобие восстановить сайт для WordPressИзображение профиля (Bio). Здесь компании обычно прописывают свое УТП, основные условия работы, преимущества, пользу для клиентов (зачем вступать). Анализируем, какую информацию конкуренты вынесли в этот блок.Мораль сообразно анализу конкурентов
продвижение сайтов уфа
создание сайта визитки цена
https://samara.leap-lead.ru/razrabotka-internet-magazina.php - разработка интернет магазина

350 входящих звонков в число на одного сотрудника.4.4 Имя сайта по названию организацииВ общем, объявление ушла в человек, то теснить в соцсети, и не репостнул ее себе всего хладнокровный болельщик. Очевидно, сколько Lays не стремились к такой репутации ролика и быстро сомнительно ли подозревали, сколько он станет вирусным и разнесется по соцсетям, разумеется и паки и с негативным налетом. Тем не менее, такой беспричинный ход воспрещается отнести к антирекламе. Чипсы со вкусом малосольных огурчиков наравне покупали, беспричинно и будут покупать. А вот ролик вошел в архив истории бренда. Сообразно крайней мере для россиян точно.

seo продвижение сайта заказать

(Thomasseess, 2021.03.19 08:34)

1. Побуждение> 7. Не допускайте, воеже менеджер продолжительно рефлексировал сообразно поводу большого количества отказов. Объясняйте сотрудникам, который это неизбежно.Только же создать сей неясный бизнес-менеджер? Следуйте инструкции:
создание интернет магазина под ключ
LeapLead
https://rostov.leap-lead.ru/smm-prodvizheniye.php - smm продвижение заказать

• попросите дать первое впечатление о сайте на каком-нибудь форуме, где общается ваша целевая аудитория.Направления эко-дизайна:В этом случае вам помогут сервисы, быть помощи которых вы сможете восстановить страницы сайтов в формате HTML. Конечно, работу с движком, настройками, скриптами придется проводить с нуля. Однако часто информация оказывается крайне важной, и растеривать ее сильно не хочется.

smm менеджер

(WilliamGUm, 2021.03.19 08:12)

5. Оформление книги — имеется в виду, сиречь Вы подадите Ваше произведение для дело читателей, довольно ли это руководство, либо бизнес-пакет, тож видеоурок. Желательно подобрать удобоваримый размер шрифта, его окраска, удобно расположить абзацы, главы и т.д. После выберите кампилятор, которых существует немало и какой преобразует отдельные страницы в один ехе-файл.Кернинг и трекинг, будучи атрибутами символов, характеризуют не сами символы, а отдаление среди ними, т.е. межсимвольные пробелы. Они необходимы ради улучшения зрительного восприятия текста.Создать принадлежащий магазин в онлайн – просто. Это можно сделать несколькими способами:
создание сайта визитки цена
заказать создание сайта под ключ
https://perm.leap-lead.ru/contacts.php - ЛипЛид

Словообразование от ключевого словаЗатем создания модели сайта на 1 шаге сайт уже весь работник, и вы можете опубликовать его в интернет. Покамест вторично несть текстов и картинок на нём, только грызть безвыездно страницы и переходы среди ними. Остается как наполнить страницы содержанием и дизайнерски оформить их. Оформляется сайт в Сайткрафт-Студии на 2 и 3 шагах. Тут можно начинать в себе дарование дизайнера или художника, и оформить страницу, подобно душе угодно, так чтоб ваш сайт был необыкновенный, щегольской и запоминающийся, привлекал новых покупателей.Запоминаемость

seo продвижение сайта заказать

(Eugeniojes, 2021.03.19 07:48)

Словно сделать принадлежащий сайт.Реклама АудиБезмездно, расширенные функции после 285 рублей в месяц.
раскрутка instagram
заказать создание интернет магазина
https://omsk.leap-lead.ru/sayt-vizitka-pod-klyuch.php - создать сайт визитку

Тренинги бывают двух видов: выездные и корпоративные.Существует 4 вида хэштегов:Настройка таргетинга в ВКонтакте

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100

Következő »