Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Nyulak tartása

2011.02.25

A nyulat tarthatjuk lakásban és tarthatjuk kertben:

A kertben:
A gazdik nagy többsége a lakásban, együtt él kedvencével, viszont a jó idő beköszöntével, akinek lehetősége adódik rá, több-kevesebb időre biztosítja nyuszijának a friss levegőt, a napfényt, az ásás és a szaladgálás  lehetőségét.
Többen úgy vélik, hogy a nyúlnak természetesebb környezetet biztosíthatunk azzal, ha a kertet választjuk lakóhelyéül. Arról azonban ne felejtkezzünk el, hogy a nyulak sok veszélynek vannak kitéve a kertben, továbbá a velünk együtt élő nyuszival szorosabb kapcsolatot tudunk kialakítani, és a betegségre utaló jeleket is hamarabb észrevesszük rajta, mint a kertben lakón.
maxi1.jpgMielőtt kerti lak megvásárlása vagy építése mellet döntünk, gondoljuk át, hogy csak napközben szeretnénk a szabadban elhelyezni a nyuszit, vagy éjszakára is. A kizárólag nappali kint tartózkodás idejére, a tavasztól őszig tartó időszakban egy mobil kifutó is megfelel a célnak, ha tudjuk azt vállalni, hogy állandó felügyelet alatt tartjuk a nyuszit. Ebben az esetben nincs szükség komoly előkészületekre, elegendő a megfelelő magasságú, akár általunk készített, akár üzletben vásárolt kifutót elhelyezni kertünk egy kellemes részén. Legyünk azonban óvatosak, mert kedvencünk csak akkor van biztonságban, ha mindig a közelében maradunk, ezért soha ne hagyjuk felügyelet nélkül!
Állandó kerti tartózkodás tervezése esetén, járjunk el nagy körültekintéssel, mert felügyeletünk hiányában, teljes biztonságot nyújtó kifutót kell biztosítanunk kedvencünknek. Folyamatos kint tartózkodáshoz olyan ketrecben, kifutóban helyezzük el a nyuszikat, mely megvédi őket az időjárás viszontagságaitól, naptól, széltől, csapadéktól is.  Esőzés vagy hóolvadás után, könnyen sártengerré válhat a kifutó, ezért gondoskodjunk annak megfelelő vízelvezetéséről is.

Akiknek a nyuszija a telet is a szabadban tölti, aminek feltétele, hogy legkésőbb szeptember környékén, illetve lakásunk fűtésének kezdete előtt már kiköltöztessük a kertbe kedvencünket. Kizárólag ebben az esetben tud felkészülni a télre, dúsabb, tömörebb bundát növeszteni és némi zsírtartalékot képezni a hűvös idő könnyebb átvészelésére. Ehhez a nyári lakot viszont szükséges némiképp átalakítanunk.A téli táplálás nagyban különbözik a nyáriétól a szabadban tartott nyuszik esetében. Ősszel vitaminkúra ajánlott az immunrendszer erősítése és a fokozott vedlés - ami rendkívül megviseli a szervezetet - minélketrec3.jpg hamarabbi lezajlásának elősegítése érdekében. Önitatót csak addig tudunk használni, míg a levegő hőmérséklete fagypont alá nem csökken. Az itató befagyását késleltethetjük, ha az ivóvízből 5%-os almaecet felhasználásával 1%-os oldatot készítünk.

Amint hűvösebbre fordul az időjárás, cseréljük ki az itatót nyílt víztükrűre, ha ebbe belefagy a víz és a nyuszi nagyon szomjas, a jeget akkor is el tudja nyalogatni, bár ezt a fajta folyadékbiztosítást semmiképpen nem ajánljuk. Olvasszuk ki és cseréljük a vizet naponta többször, mert a nyulak számára optimális ivóvíz hőmérséklete 15-18°C -os, ennél alacsonyabb hőfok vagy a jég nyalogatása meghűléshez vezethet.

Az itatásra különös gondot kell fordítanunk, mert a táplálék összetétele télen a nagyobb mennyiségű száraztakarmány irányába tolódik, hiszen zöldfélét lényegesen kevesebbet tudunk adni, mert ügyelnünk kell arra, hogy egyszerre csak akkora mennyiséget helyezzünk a nyuszi elé, amennyit rögtön megeszik. Ezzel megakadályozhatjuk a fagyott zöldségek és gyümölcsök okozta súlyos emésztőszervi megbetegedéseket.

Az ősz folyamán kezdjünk el fokozatosan nagyobb energiatartalmú tápot bevezetni az étrendbe. Ezzel elősegítjük némi zsírtartalék képzését, ami szükséges ilyenkor, hisz a test fűtésére sok energiát használ fel a szervezet. Ha kis mennyiségű napraforgót keverünk a tápba, akkor a fokozottabb őszi vedlést is felgyorsíthatjuk valamelyest és a nyuszinak plusz energia-bevitelt is tudunk biztosítani. Észre fogjuk venni, hogy a levegő hőmérsékletének csökkenésével párhuzamosan nő az elfogyasztott napraforgó mennyisége. Az addig azt rendszeresen otthagyó nyuszi egyre többet fog enni belőle, ahogy hűvösebb lesz az időjárás, és így biztosak lehetünk benne, hogy nem fog fázni.

Szénát ne tegyünk alá alomként - erre a zabszalma a legalkalmasabb -, hanem szénatartóból kínáljuk, illetve ha fellógatva tesszük be a nyuszinak, akkor azzal kiválóan elszórakozik, mire elfogyasztja.

Szót kell még ejtenünk arról, hogy télen ugyan olyan rendszerességgel takarítsuk a nyuszit, mint nyáron és a rendszeres karomvágásról se feledkezzünk el! A gondozási teendőkben nincs eltérés az évszakok függvényében.

A ragadozók elleni védelem mellet, télen a rágcsáló-mentesítésre is fokozottabb figyelmet kell fordítanunk, hiszen ilyenkor ezek az állatok közelebb húzódnak az ember lakóhelyéhez, ahol több élelmet találnak.

Fontos, hogy a lakásba ne vigyük be a szőrmókot, ha már hozzászokott a kinti időjáráshoz, mert a nagy hőmérsékletkülönbséget nem tolerálja, és az őt hirtelen megcsapó hidegtől könnyen meghűlhet, amikor visszatér kerti otthonába.

Nem utolsó sorban még megemlítenénk, hogy lehetőségeinkhez mérten a lehető legtöbb időt töltsük télen is a nyuszival, hiába fázunk kint, mert csak akkor tudjuk időben felismerni és észre venni a betegségre utaló jeleket rajta.

Forrás: www.nyuszivilag.hu

Lakásban:
Azok az emberek, akik nem kertes házban laknak, vagy akik egész nap dolgoznak, nem tarthatnak sokféle állatot, de egy nyuszi praktikus megoldás lehet számukra. A kutyák például nem tarthatóak kis lakásban és nem lehet őket hosszabb időre egyedül hagyni sem. Egy nyuszival viszont mindezt megtehetjük. A nyuszik a szomszédokat sem fogják zavarni. Könnyen meg is szelídülnek, főleg, ha fiatal korukban kerülnek gazdájukhoz. A nyuszikat nem zavarja az állandó bentlakás. Sokkal természetesebb körülményeket jelent kedvencünk számára, ha a lakásban kieresztve futkározhketrec_lakasban.jpgat, mint az, ha egész napra ketrecbe zárjuk.
A gyári ketrecek alja lecsatolható, így a tálkát könnyen tudjuk tisztítani. A ketrecek oldalán ettől függetlenül található egy ajtó is, melyen kedvencünk ki-be járkálhat. Ügyeljünk arra, hogy a saját biztonsága érdekében ezeket ő ne tudja kinyitni.

A ketrec elhelyezésekor figyelembe kell venni a következőket:

• A nyuszi érezze magát biztonságban.
• Ne legyen huzatnak kitéve, ezért a folyosón való elhelyezésről mondjunk le.
• Soha ne helyezzük közvetlenül az ablak alá, mert egy forró napon a nap sugarai megárthatnak a nyuszi egészségének. Tegyük inkábba fal mellé.
El kell döntenünk, hogy az új lakónak csak egy szobában vagy az egész lakásban szabad mozgásteret engedjünk-e. Kezdetben jó, ha csak egy szobára korlátozódunk, hogy könnyebben megismerhesse új környezetét, territóriuma határait- és hogy könnyebben rászoktassuk új illemhelyére is.
A legfontosabb probléma, amivel majd szembe kell néznünk, az a nyúl állandó rágcsálása lesz. Ennek végzetes következményei is lehetnek, ha például egy elektromos vezetéket harap át. Ezért soha ne hagyjunk fedetlenül egyetlen zsinórt sem ott, ahol a nyuszi megfordulhat. Vezessük el a szőnyeg alatt azokat! Mindig húzzuk ki dugót a konnektorból, s emeljük is fel azt a földről! Más veszélyek is leselkedhetnek rá!

Szobatisztaság:
A nyúl eredendően nem szobatiszta állat. Még ha vizeletét egy helyre is üríti, a székletét véletlenszerűen szórja szét. Persze gondos odafigyeléssel és némi figyelmességgel rászoktatható. Ha új nyuszit viszünk haza, miután megmutattuk a területét (ahol szabad tartózkodnia), engedjük, had válasszon magának egy sarkot, ahová ürít. Ezek után ide helyezzük az almot. Ez lehetőleg egy nem áteresztő alacsony falú doboz legyen. Tehetünk bele papírt, forgácsot. Macskaalom nem igazán megfelelő, mivel az állat megeszi a rögöket. Nyuszink érezni fogja dobozában a saját szagát, ezért oda fog járni a dolgát végezni. Véletlen balesetnél soha ne bántsuk, mert ezzel csak ijedelmet okozunk neki és félni fog tőlünk. Elég egy hangos szó, vagy kiabáljuk neki a nevét. Ha beleürít, természetesen dicsérjük meg. Maga a szoktatás legfeljebb egy hónapig tart, utána nyuszink érteni fogja mikor mit szabad és mit nem. Ha valahonnan dühösen a nevét hallja kiáltani, rájön, rosszat csinált. S rendkívül bűnbánó tud lenni.
Forrás:www.torpenyuloldal.freeweb.hu

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

пленка тонировка

(Antoniohov, 2020.11.26 13:18)

Приветствую Вас товарищи!
Предлагаем Вашему вниманию высококачественные профессиональные плёнки.
Наша организация"ООО Защитные плёнки" работает 15 лет на рынке этой продукции в Беларуси.
Мы можем предложить Вам Защитные плёнки ,архитектурные плёнки,декоративные плёнки,автомобильные плёнки и противопожарные плёнки.
Более подробная информация размещена https://drive.google.com/file/d/1hceZWkDFW4mFU9sDZ64bQAi3ss41Fo5g/view?usp=sharing
С уважением,коллектив "ООО Защитные плёнки".

The most successful investments in cryptocurrencies

(LilliaDiX, 2020.11.26 09:40)

Make money on decentralized media
This is the most sophisticated mechanism of non-traditional
and convenient analysis, which was implemented as a mobile
application in two thousand-seventeenth by a company the
United Arab Emirates, a grouping of highly qualified
specialists using Artificial Intelligence!

Организатором досуга, праздников всяких детских.

(GregarDah, 2020.11.25 16:39)

Согласно отзывам пациенток, иглорефлексотерапия и массаж живота и поясницы уменьшают болевой синдром.Ее можно употреблять в чистом виде или в сборных рецептах. Цветы помогают выражать самые светлые чувства. При заболеваниях горла масло разбавляют водой, и полученной эмульсией полоскают горло.Обычно подобные исследования проводят на 5 7 день цикла, но для прогестерона действуют немного другие правила. , закономерности объединения их в системы системы дыхания, пищеварения, кровообращения.Слышала и то, что самой не желательно покупать его, нужно лучше чтоб подарили. Как похудеть, не нанося вред организму? В стремлении сбросить лишние килограммы женщины склонны к соблюдению различных диет.Глюкагон - образуется в виде предшественника.
В одной капсуле обычно от 400 до 600 мг экстракта куркумы.В клинической практике даже возникли самостоятельные дисциплины, например педиатрия наука о ребенке, гериатрия наука о пожилом человеке. Лестница должна быть надежной Головной мозг важный орган.Но почему, почему женщины реагируют на изображение совершенства гораздо болезненнее, чем мужчины. Чем больше я задумываюсь, какой должна быть идеальная девушка, тем чаще вспоминаю тебя.Есть их лучше во время обеда или ужина. Если лечить зубы, то у ”Доктора Лопатина” В этом секрет её успеха.Сооружение Пражского или Каменного моста началось в 1357 г.
Поэтому нельзя не обращать внимание на такой симптом, как болезненное мочеиспускание.Его смерть для меня это тяжелая личная потеря , делится Золотарев. https://lady-lady-lady.ru/novosti/krovat-mashina-lambo.html Дом, где хойя цветет, считается счастливым.Хотя ожирение увеличивает риск развития заболеваний, вам не нужно быть худыми, чтобы быть здоровыми. Более того, силовые нагрузки даже облегчают протекание диабета.Правильное чередование ровной обуви, низкого каблучка 3 5 см. https://lady-lady-lady.ru/novosti/makiyazh-dlya-zelenyh-glaz-tonkosti-makiyazha-dlya-zelenoglazyh.html Верна, достойна, сердцем постоянна.Во время этого не желательно глотать жидкость.

Диеты, судьба и другие полезные статьи

(Davidgat, 2020.11.25 16:07)

Жиры не рекомендовано употреблять ни с одним обликом белковой
еды, примем как в пребывании жиров переваривание белков
замедляется сообразно последней мере для 2 часа. Жареное говядина не
смешивается с яичками, молоком и т.д., однако несмотря на безвыездно
вышесказанное отлично смешивается с сырыми зеленоватыми
овощами и травками.
сайт Марфушка
значение сна
что означает имя
кулинарные рецепты
гороскоп
каталог диет

grablo.se

(grablo.se, 2020.11.25 15:57)

Hi there, after reading this remarkable post i am as well glad to share my know-how here with mates. http://gintfa.grablo.se/travels/frosting-till-chokladmuffins.php frosting till chokladmuffins

gvSause dgrteSause

(DUnach, 2020.11.25 15:44)

Раньше я думал иначе, благодарю за помощь в этом вопросе.

купить дом сочи

Прошу прощения, что я вмешиваюсь, но не могли бы Вы дать немного больше информации.

Генератор 100 кВт купить

одним словом БЕЛКА

корейская косметика цены

Я извиняюсь, но, по-моему, Вы не правы. Давайте обсудим это. Пишите мне в PM, пообщаемся.

накрутка лайков в вк

Я думаю, что Вы не правы.

https://lolz.guru/threads/1998168/

Это просто отличная идея

купить генератор

Могу рекомендовать Вам посетить сайт, на котором есть много статей по этому вопросу.

обмен кошелек биткоин

Согласен, это забавная фраза

накрутка подписчиков в инстаграме дешево и качественно

Мне очень жаль, что ничем не могу Вам помочь. Надеюсь, Вам здесь помогут. Не отчаивайтесь.

pokerdom casino

Рекомендую Вам поискать сайт, где будет много статей на интересующую Вас тему.

казино мистер бит сайт

Severance

(Icept, 2020.11.25 13:46)

Assessing alienation behaviours is important if yourby means of your son or daughter has straightened, particularly through or following.
https://divorceronline.com/montana/how-long-does-a-divorce-take-in-montana/

One day picnic spot near KolkataBong Curiosity

(Janiceviast, 2020.11.25 12:01)

কলকাতার কাছাকাছি অজানা পিকনিক স্পটOne day picnic spot near KolkataBong Curiosity

orkut sex video or japanese family porn tube on promuvieclub.com

(wearaHibra, 2020.11.25 11:31)

round mound ass dasani danni slut henderson harley quinn nurse costume absol ute shemale mouth gag sex anal leather slut tube brutal sex busty granny orgy erotic brest massage videos
http://promuvieclub.com/hardcore/teen-brat-tied-up-and-fucked-from-behind/ or go to nerd sex tube

Hydra Onion

(Robertfjdk, 2020.11.25 08:39)

Hydra — крупнейший в России и СНГ магазин моментальных товаров. Купить любые запрещённые товары: пав, фальшивые деньги, документы или специальные устройств
Hydra Onion, Hydra Onion, Hydra Onion, ссылка на гидру, гидра зеркало, официальный Hydra Onion, Hydra Onion, вход на гидру
https://hydraruzxpnew4as.com/
https://hydraruzxpnew4as.com/
http://hydra-store.ru/
http://hydra-store.ru/

стеклянные душевые на заказ

(Bogdanynq, 2020.11.25 06:27)

Добрый день господа[url=https://stekloelit.by]![/url]
Предлагаем Вашему вниманию изделия из стекла для дома и офиса.Наша организация ООО «СТЕКЛОЭЛИТ» работает 10 лет на рынке этой продукции в Беларуси.Стеклянные двери межкомнатные в Минске с ценами и фото представлены на данной странице. Вы можете заказать и купить их с бесплатным замером и доставкой по Беларуси. Вам по нраву такой неординарный вариант как стеклянные межкомнатные двери? Наша Команда в Минске расскажет всё о секретах установки, дизайнах интерьера с примерами фото, и поможет выбрать и купить дверь вашей мечты по нормальным ценам. Плюсы и минусы дверей из стекла:
Сейчас такие варианты пользуются большой популярностью. Их выбирают для установки в душе, бане, а некоторые и вовсе предпочитают видеть их в качестве межкомнатных.
Мы можем предложить Вам [url=https://stekloelit.by]Межкомнатные стеклянные двери[/url],[url=https://stekloelit.by]Офисные стеклянные перегородки[/url],[url=https://stekloelit.by]Душевые кабины из закаленного стекла[/url],[url=https://stekloelit.by]Стеклянные двери в душ[/url] и [url=https://stekloelit.by]Лестничное ограждение из стекла[/url],а также[url=https://stekloelit.by]Стеклянные козырьки[/url] и [url=https://stekloelit.by]Интерьерные перегородки[/url]
Более подробная информация размещена на нашем [url=https://stekloelit.by]сайте[/url]
http://lightfirefox.sourceforge.net/forum2/memberlist.php?mode=viewprofile&u=405529
http://oshobr.grodno.by/user/Bogdanjay/
http://russkiygaz.ru/otzivi.php
http://privat-zapisi.co/profile/Bogdanahc/
http://forum.gnamgnam.it/members/bogdanyok/

CBD Oil, It's About the Quality of Your Life

(Mervinjoync, 2020.11.25 01:24)

CBD Oil, It's About the Quality of Your Life

cbd gummies review
bluebird cbd
hemp oil vs cbd oil

Discomfort. Stress. Fatigue. They’re just parts of our everyday lives that we must adjust our routines around. Well, not anymore! Thanks to CBD, many are reclaiming their quality of life. In fact, Joy Smith, founder of Joy Organics, is one of those people. Now, Joy wants others to live their best lives with CBD too.

To celebrate two years in business, we’re offering a special deal to our customers. When you buy one product, you'll receive another one for free!

Place an order anytime this week, and you’ll also be automatically be entered to win up to $600 worth of CBD products!

Join the celebration and don’t miss this limited-time offer!

grablo.se

(grablo.se, 2020.11.25 01:07)

Nice answer back in return of this matter with solid arguments and telling all on the topic of that. http://gintfa.grablo.se/beauty/mattias-blomman-blomdahl.php mattias blomman blomdahl

cdSause derSause

(RaSause, 2020.11.25 00:51)

Да, действительно. Так бывает. Давайте обсудим этот вопрос. Здесь или в PM.

http://modscraft.net/mods/2822-wastelanders-addon-mod.html

Замечательно, весьма забавная информация

bestcryptomixer.io

Эта отличная мысль придется как раз кстати

узаконить перепланировку в сочи

Ура! и спасибо!)))

купить аккаунт инстаграм фейсбук

Охотно принимаю. На мой взгляд, это актуально, буду принимать участие в обсуждении. Я знаю, что вместе мы сможем прийти к правильному ответу.

coinswitch

ЭТО СУПЕР СПАСИБО ОГРОМНОЕ

накрутка живых подписчиков инстаграм платно

Какие слова... фантастика

джой официальный

Браво, ваша фраза пригодится

https://lolz.guru/threads/1874471/

Да, верно.

продать аккаунт стим с кс го

Я извиняюсь, но, по-моему, Вы допускаете ошибку. Могу это доказать.

casino x официальный сайт зеркало

закаленное стекло цена

(Bogdanbpd, 2020.11.24 19:55)

Приветствую Вас товарищи[url=https://stekloelit.by]![/url]
Предлагаем Вашему вниманию изделия из стекла для дома и офиса.Наша организация ООО «СТЕКЛОЭЛИТ» работает 10 лет на рынке этой продукции в Беларуси.Стоит задача грамотно и недорого организовать офисное помещение в короткий срок? Возникли трудности с планировкой? Предлагаем оптимальное решение — современные офисные перегородки на заказ, которые позволят офис разделить по отделам или предоставить каждому сотруднику личное рабочее пространство для спокойной, уединенной работы.
Мы можем предложить Вам [url=https://stekloelit.by]Межкомнатные стеклянные двери[/url],[url=https://stekloelit.by]Офисные стеклянные перегородки[/url],[url=https://stekloelit.by]Душевые кабины из закаленного стекла[/url],[url=https://stekloelit.by]Стеклянные двери в душ[/url] и [url=https://stekloelit.by]Лестничное ограждение из стекла[/url],а также[url=https://stekloelit.by]Стеклянные козырьки[/url] и [url=https://stekloelit.by]Интерьерные перегородки[/url]
Более подробная информация размещена на нашем [url=https://stekloelit.by]сайте[/url]
http://xn--pgbo2e.pichak.net/member.php?336331-Bogdankbe
http://megabit56.ru/Home/Page/6054/
http://baijiamama.com/space-uid-8262.html
http://school96ufa.ru/index/8-3745
http://poster.berdyansk.net/user/Bogdannma/

Slolwr elaaer

(Skrko, 2020.11.24 19:50)

In compensation and in aggregation waste shrewd ingestions online version. best writing service Hlrdbl gcfddh

GMG GARAGE ASP POLIGON'DA

(KrystalRer, 2020.11.24 13:14)

[url=https://gmggaragee.trplace.info/gmg-garage-asp-pol-gon-da/wap0loi9ZoaVepQ][img]https://i.ytimg.com/vi/_yDdRW2NeG0/hqdefault.jpg[/img][/url]

[url=https://gmggaragee.trplace.info/gmg-garage-asp-pol-gon-da/wap0loi9ZoaVepQ]GMG GARAGE ASP POLİGON’DA[/url]

site 74137

(scqnncaaycza, 2020.11.24 10:33)

https://betwin88.co/bw/viewtopic.php?id=468560

grablo.se

(grablo.se, 2020.11.24 09:38)

Thanks for a marvelous posting! I actually enjoyed reading it, you might be a great author.I will always bookmark your blog and will come back very soon. I want to encourage you to ultimately continue your great posts, have a nice evening! http://abpi.grablo.se/decorations/faergade-linser-kontakt.php färgade linser kontakt

Kapcsolódó

(Harryagelp, 2020.11.24 05:46)

Lipetsk fürdő megújítása https://megaremont.pro/lipetsk-restavratsiya-vann

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100

Következő »