Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Nyulak tartása

2011.02.25

A nyulat tarthatjuk lakásban és tarthatjuk kertben:

A kertben:
A gazdik nagy többsége a lakásban, együtt él kedvencével, viszont a jó idő beköszöntével, akinek lehetősége adódik rá, több-kevesebb időre biztosítja nyuszijának a friss levegőt, a napfényt, az ásás és a szaladgálás  lehetőségét.
Többen úgy vélik, hogy a nyúlnak természetesebb környezetet biztosíthatunk azzal, ha a kertet választjuk lakóhelyéül. Arról azonban ne felejtkezzünk el, hogy a nyulak sok veszélynek vannak kitéve a kertben, továbbá a velünk együtt élő nyuszival szorosabb kapcsolatot tudunk kialakítani, és a betegségre utaló jeleket is hamarabb észrevesszük rajta, mint a kertben lakón.
maxi1.jpgMielőtt kerti lak megvásárlása vagy építése mellet döntünk, gondoljuk át, hogy csak napközben szeretnénk a szabadban elhelyezni a nyuszit, vagy éjszakára is. A kizárólag nappali kint tartózkodás idejére, a tavasztól őszig tartó időszakban egy mobil kifutó is megfelel a célnak, ha tudjuk azt vállalni, hogy állandó felügyelet alatt tartjuk a nyuszit. Ebben az esetben nincs szükség komoly előkészületekre, elegendő a megfelelő magasságú, akár általunk készített, akár üzletben vásárolt kifutót elhelyezni kertünk egy kellemes részén. Legyünk azonban óvatosak, mert kedvencünk csak akkor van biztonságban, ha mindig a közelében maradunk, ezért soha ne hagyjuk felügyelet nélkül!
Állandó kerti tartózkodás tervezése esetén, járjunk el nagy körültekintéssel, mert felügyeletünk hiányában, teljes biztonságot nyújtó kifutót kell biztosítanunk kedvencünknek. Folyamatos kint tartózkodáshoz olyan ketrecben, kifutóban helyezzük el a nyuszikat, mely megvédi őket az időjárás viszontagságaitól, naptól, széltől, csapadéktól is.  Esőzés vagy hóolvadás után, könnyen sártengerré válhat a kifutó, ezért gondoskodjunk annak megfelelő vízelvezetéséről is.

Akiknek a nyuszija a telet is a szabadban tölti, aminek feltétele, hogy legkésőbb szeptember környékén, illetve lakásunk fűtésének kezdete előtt már kiköltöztessük a kertbe kedvencünket. Kizárólag ebben az esetben tud felkészülni a télre, dúsabb, tömörebb bundát növeszteni és némi zsírtartalékot képezni a hűvös idő könnyebb átvészelésére. Ehhez a nyári lakot viszont szükséges némiképp átalakítanunk.A téli táplálás nagyban különbözik a nyáriétól a szabadban tartott nyuszik esetében. Ősszel vitaminkúra ajánlott az immunrendszer erősítése és a fokozott vedlés - ami rendkívül megviseli a szervezetet - minélketrec3.jpg hamarabbi lezajlásának elősegítése érdekében. Önitatót csak addig tudunk használni, míg a levegő hőmérséklete fagypont alá nem csökken. Az itató befagyását késleltethetjük, ha az ivóvízből 5%-os almaecet felhasználásával 1%-os oldatot készítünk.

Amint hűvösebbre fordul az időjárás, cseréljük ki az itatót nyílt víztükrűre, ha ebbe belefagy a víz és a nyuszi nagyon szomjas, a jeget akkor is el tudja nyalogatni, bár ezt a fajta folyadékbiztosítást semmiképpen nem ajánljuk. Olvasszuk ki és cseréljük a vizet naponta többször, mert a nyulak számára optimális ivóvíz hőmérséklete 15-18°C -os, ennél alacsonyabb hőfok vagy a jég nyalogatása meghűléshez vezethet.

Az itatásra különös gondot kell fordítanunk, mert a táplálék összetétele télen a nagyobb mennyiségű száraztakarmány irányába tolódik, hiszen zöldfélét lényegesen kevesebbet tudunk adni, mert ügyelnünk kell arra, hogy egyszerre csak akkora mennyiséget helyezzünk a nyuszi elé, amennyit rögtön megeszik. Ezzel megakadályozhatjuk a fagyott zöldségek és gyümölcsök okozta súlyos emésztőszervi megbetegedéseket.

Az ősz folyamán kezdjünk el fokozatosan nagyobb energiatartalmú tápot bevezetni az étrendbe. Ezzel elősegítjük némi zsírtartalék képzését, ami szükséges ilyenkor, hisz a test fűtésére sok energiát használ fel a szervezet. Ha kis mennyiségű napraforgót keverünk a tápba, akkor a fokozottabb őszi vedlést is felgyorsíthatjuk valamelyest és a nyuszinak plusz energia-bevitelt is tudunk biztosítani. Észre fogjuk venni, hogy a levegő hőmérsékletének csökkenésével párhuzamosan nő az elfogyasztott napraforgó mennyisége. Az addig azt rendszeresen otthagyó nyuszi egyre többet fog enni belőle, ahogy hűvösebb lesz az időjárás, és így biztosak lehetünk benne, hogy nem fog fázni.

Szénát ne tegyünk alá alomként - erre a zabszalma a legalkalmasabb -, hanem szénatartóból kínáljuk, illetve ha fellógatva tesszük be a nyuszinak, akkor azzal kiválóan elszórakozik, mire elfogyasztja.

Szót kell még ejtenünk arról, hogy télen ugyan olyan rendszerességgel takarítsuk a nyuszit, mint nyáron és a rendszeres karomvágásról se feledkezzünk el! A gondozási teendőkben nincs eltérés az évszakok függvényében.

A ragadozók elleni védelem mellet, télen a rágcsáló-mentesítésre is fokozottabb figyelmet kell fordítanunk, hiszen ilyenkor ezek az állatok közelebb húzódnak az ember lakóhelyéhez, ahol több élelmet találnak.

Fontos, hogy a lakásba ne vigyük be a szőrmókot, ha már hozzászokott a kinti időjáráshoz, mert a nagy hőmérsékletkülönbséget nem tolerálja, és az őt hirtelen megcsapó hidegtől könnyen meghűlhet, amikor visszatér kerti otthonába.

Nem utolsó sorban még megemlítenénk, hogy lehetőségeinkhez mérten a lehető legtöbb időt töltsük télen is a nyuszival, hiába fázunk kint, mert csak akkor tudjuk időben felismerni és észre venni a betegségre utaló jeleket rajta.

Forrás: www.nyuszivilag.hu

Lakásban:
Azok az emberek, akik nem kertes házban laknak, vagy akik egész nap dolgoznak, nem tarthatnak sokféle állatot, de egy nyuszi praktikus megoldás lehet számukra. A kutyák például nem tarthatóak kis lakásban és nem lehet őket hosszabb időre egyedül hagyni sem. Egy nyuszival viszont mindezt megtehetjük. A nyuszik a szomszédokat sem fogják zavarni. Könnyen meg is szelídülnek, főleg, ha fiatal korukban kerülnek gazdájukhoz. A nyuszikat nem zavarja az állandó bentlakás. Sokkal természetesebb körülményeket jelent kedvencünk számára, ha a lakásban kieresztve futkározhketrec_lakasban.jpgat, mint az, ha egész napra ketrecbe zárjuk.
A gyári ketrecek alja lecsatolható, így a tálkát könnyen tudjuk tisztítani. A ketrecek oldalán ettől függetlenül található egy ajtó is, melyen kedvencünk ki-be járkálhat. Ügyeljünk arra, hogy a saját biztonsága érdekében ezeket ő ne tudja kinyitni.

A ketrec elhelyezésekor figyelembe kell venni a következőket:

• A nyuszi érezze magát biztonságban.
• Ne legyen huzatnak kitéve, ezért a folyosón való elhelyezésről mondjunk le.
• Soha ne helyezzük közvetlenül az ablak alá, mert egy forró napon a nap sugarai megárthatnak a nyuszi egészségének. Tegyük inkábba fal mellé.
El kell döntenünk, hogy az új lakónak csak egy szobában vagy az egész lakásban szabad mozgásteret engedjünk-e. Kezdetben jó, ha csak egy szobára korlátozódunk, hogy könnyebben megismerhesse új környezetét, territóriuma határait- és hogy könnyebben rászoktassuk új illemhelyére is.
A legfontosabb probléma, amivel majd szembe kell néznünk, az a nyúl állandó rágcsálása lesz. Ennek végzetes következményei is lehetnek, ha például egy elektromos vezetéket harap át. Ezért soha ne hagyjunk fedetlenül egyetlen zsinórt sem ott, ahol a nyuszi megfordulhat. Vezessük el a szőnyeg alatt azokat! Mindig húzzuk ki dugót a konnektorból, s emeljük is fel azt a földről! Más veszélyek is leselkedhetnek rá!

Szobatisztaság:
A nyúl eredendően nem szobatiszta állat. Még ha vizeletét egy helyre is üríti, a székletét véletlenszerűen szórja szét. Persze gondos odafigyeléssel és némi figyelmességgel rászoktatható. Ha új nyuszit viszünk haza, miután megmutattuk a területét (ahol szabad tartózkodnia), engedjük, had válasszon magának egy sarkot, ahová ürít. Ezek után ide helyezzük az almot. Ez lehetőleg egy nem áteresztő alacsony falú doboz legyen. Tehetünk bele papírt, forgácsot. Macskaalom nem igazán megfelelő, mivel az állat megeszi a rögöket. Nyuszink érezni fogja dobozában a saját szagát, ezért oda fog járni a dolgát végezni. Véletlen balesetnél soha ne bántsuk, mert ezzel csak ijedelmet okozunk neki és félni fog tőlünk. Elég egy hangos szó, vagy kiabáljuk neki a nevét. Ha beleürít, természetesen dicsérjük meg. Maga a szoktatás legfeljebb egy hónapig tart, utána nyuszink érteni fogja mikor mit szabad és mit nem. Ha valahonnan dühösen a nevét hallja kiáltani, rájön, rosszat csinált. S rendkívül bűnbánó tud lenni.
Forrás:www.torpenyuloldal.freeweb.hu

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Cetefielose tsdyx

(fonjuckImmoff, 2020.12.10 08:11)

full credit report https://creditreportms.com/ check your credit score credit scoring  check credit report

SeinnaEscamma tansk

(BeefEnverry, 2020.12.10 07:57)

credit rating check https://freecreditscoreses.com/ equifax credit report my annual credit report free  annual credit report free

Cetefielose lqqva

(VedFasokdoorse, 2020.12.10 07:55)

free annual credit report government official https://getcreditscorefast.com/ - credit scores free credit score rating free credit karma  what is good credit score

inredningsbutik täby centrum

(inredningsbutik täby centrum, 2020.12.10 01:12)

Hiya very nice blog!! Guy .. Beautiful .. Amazing .. I'll bookmark your web site and take the feeds additionally? I am happy to seek out so many helpful info right here within the publish, we need develop more techniques on this regard, thanks for sharing. . . . . . pro longwear concealer

Cetefielose fwlcy

(Kegingdeestast, 2020.12.09 22:04)

business credit report https://creditscoresmy.com/ turbo credit score my annual credit report free  credit reports

Cetefielose vhcmd

(VedFasokdoorse, 2020.12.09 21:56)

get my credit report credit karma com free credit score free credit score experian  free credit report uk

SeinnaEscamma prxqx

(BeefEnverry, 2020.12.09 21:56)

get credit report - free credit report how to check credit score for free how to credit score  free credit report uk https://creditreportadvanced.com/

Cetefielose vovda

(fonjuckImmoff, 2020.12.09 21:55)

https://creditscoresrw.com/ find credit score annualcreditreport free credit score checker  what credit score for mortgage

afteteevoinytar gvlbl

(darierafecomia, 2020.12.09 21:55)

https://creditscoreblk.com/ check my credit score https://creditscoreblk.com/ - free credit score now free annual credit report government official

Весь о самом перспективном университете!

(Richardseany, 2020.12.09 20:44)

Ташкентский казенный экономический университет
(Узбекистан) и университет Сайтама (Япония) подписали
Меморандум о взаимопонимании. Согласно соглашению, обе
стороны будут обмениваться учителями. Особое область в
государственной политике, проводимой в области развития
экономики, занимает система образования. Чтобы выбора
оптимальных решений проблемы интеграции образования.

джизакский педагогический институт

https://jspi.uz/ru/meyoriy-hujjatlar/

медицинский институт учащиеся

http://rektor.adti.uz/

официальный сайт экономического университета

http://tsue.uz/?page_id=9148

model test kim

(BIdore, 2020.12.09 17:37)

I suggest you to visit a site on which there is a lot of information on a theme interesting you.

https://milfanaliz.com/videos/35534/hot-tik-tok-big-tits-teen-part-1/ https://milfanaliz.com/
https://milfanaliz.com/

VILKEN LOGGA STAMMER? VINNAREN CASHAR HEM 5,000 KR

(SandraFrils, 2020.12.09 11:51)

VILKEN LOGGA STГ„MMER? VINNAREN CASHAR HEM 5,000 KR

комедии список лучших смотреть

(RobertKaf, 2020.12.09 07:24)

Привет! прикольный у вас сайт!
Нашел сериальную базу кино:  смотреть сериал пес в хорошем качестве  http://kinobunker.net/
Тут: мультфильм золушка смотреть онлайн бесплатно в хорошем маугли мультфильмы смотреть бесплатно в хорошем рейтинг 2020
Тут: http://kinobunker.net/1798-zhyulet-binosh-possoritsya-s-buduschey-nevestkoy.html Жюльет Бинош поссорится с будущей невесткой
Тут: Север и Юг / North & South (2004) смотреть онлайн бесплатно  Север и Юг / North & South (2004) смотреть онлайн бесплатно

Россиянин сорвал крупную сумму $35 000 в розыгрыше Powerball от 2 декабря

(WinnerruMilm, 2020.12.09 01:54)

Одного номера не хватило до джекпота Powerball $ 231 000 000! Москвич почти сорвал джекпот!
Представьте: вы просыпаетесь, как обычно читаете входящие смс-уведомления на телефоне и обнаруживаете, что проснулись миллионером.
Именно это случилось в среду с Сергеем Л. из Москвы.
Виной всему супервыигрышная Американская игра Powerball, в которой Сергей выиграл приз в $ 35 000, что в рублях составляет примерно 2.6 миллиона.

Сказать, что счастливый москвич был поражён этим прецедентом, — это ничего не сказать!
"Утром, как обычно, пришло уведомление на почту (у меня все в телефоне). Так как не крупных призов куча, я подумал, опять "семечки" пришли.
Открываю и не верю своим глазам, думал, ошибка, зашёл в кабинет — нет, не ошибка!" — рассказал Сергей сервису Lotto Agent, с помощью которого и сделал ту самую выигрышную ставку.

А от выигрыша джек-пота победителя отделял всего лишь один не угаданный номер.
Справа — кадр из официального видео розыгрыша Powerball, слева — скриншот ставки Сергея. Сергей не угадал только шар с номером - 40.

"В чем секрет Сергея?" — спросите вы.
В выборе номеров ему не помогала ни нумерология, ни магия, ни математика.
Все оказалось намного проще — выигрышные числа за Сергея выбрала функция - "Авто-выбор".

Победитель рассказывает, что совсем не хотел участвовать в том розыгрыше:
"Самое прикольное, что именно в этой лотерее я не собирался участвовать — вот хотите верьте, хотите нет.
Что-то нашло вечером, пять секунд — и дело сделано".

Какой же он, счастливый победитель?
Оказывается, обычный человек, похожий на каждого из нас:
"Я работаю главным специалистом на производственном предприятии, жена — врач и маленький сынишка.
Мы живём как все обычные семьи — занимаемся спортом, выезжаем на природу на барбекю.

Изучаем и читаем новую литературу. Я в данный момент ещё занимаюсь Английским онлайн."
Выигрыш пришёлся Сергею очень кстати, ведь это ещё одна возможность удивить своих близких на Новый Год:
"Я никому не сообщаю из родных, потому что люблю делать подарки и сюрпризы — я хочу всех поздравить с Рождеством, как они этого не ожидали!"
Никаких сумасшедших затрат счастливый победитель пока не планирует: часть выигрыша хочет отдать нуждающимся, а другую часть вложить трейдерский счёт.

Каждый хотел бы хоть на секунду очутиться на месте Сергея!
К счастью для всех нас, розыгрыши Powerball не завершаются — совсем скоро будет разыгран Главный Приз свыше $ 250 000 000.
Эта Американская лотерея подарила миллионы долларов уже многим игрокам, а Сергея она сделала обладателем крупнейшего выигранного приза на территории России.
Интересно, кто сможет побить его рекорд?

games hellp

(JaimeArric, 2020.12.08 23:57)

HI help How do I find this game?
android gameplay

#2bpcDV4gj

SeinnaEscamma utrnr

(BeefEnverry, 2020.12.08 23:12)

free business credit report boost credit score  free credit report equifax

Smart Lead - отзывы и обзор.

(JeremyHoats, 2020.12.08 21:14)

[img]https://goodnews.ua/wp-content/uploads/2020/07/Smartlead-4.jpeg[/img]
[youtube]https://youtu.be/19X3kYorhrI[/youtube]

[url=https://telltrue.net/eto-lohotron/smart-lead-otzyvy/]Smart Lead - отзывы и обзор. Это развод или реальный заработок[/url]
Реализовать продукты, никак не вбухивая присутствие данном
собственных средств, приобретая значительную спасение, хотят
многочисленные общество. Результативно получать (доход в
торговлях во узы обучают в бардовской дебаркадеру Smart Lead,
позиционируемой во свойстве главного маркетплейса
государства.

Купить квартиры в новостройках

(novostroypost, 2020.12.08 20:15)

новостройки от застройщика цены
Новостройки Москвы
новостройки от застройщика цены
Новостройки у метро Румянцево
Новостройки Московской области

novostl424
квартиры в москве новостройки
Новостройки ЮВАО
Новостройки ЮВАО
Новостройки Москвы и Московской области
Купить квартиры в новостройках

ont i ändtarmen efter avföring

(ont i ändtarmen efter avföring, 2020.12.08 16:39)

This site really has all of the info I needed concerning this subject and didn't know who to ask. kaffe mot mygg

new porn star layla big tits

(Ecem, 2020.12.08 14:25)

In it something is. Thanks for the information, can, I too can help you something?

https://www.analibiza.com/videos/133995/stoned-sunset-stream-4k-public-pissing/ https://www.analibiza.com/
https://www.analibiza.com/

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100

Következő »