Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Nyulak tartása

2011.02.25

A nyulat tarthatjuk lakásban és tarthatjuk kertben:

A kertben:
A gazdik nagy többsége a lakásban, együtt él kedvencével, viszont a jó idő beköszöntével, akinek lehetősége adódik rá, több-kevesebb időre biztosítja nyuszijának a friss levegőt, a napfényt, az ásás és a szaladgálás  lehetőségét.
Többen úgy vélik, hogy a nyúlnak természetesebb környezetet biztosíthatunk azzal, ha a kertet választjuk lakóhelyéül. Arról azonban ne felejtkezzünk el, hogy a nyulak sok veszélynek vannak kitéve a kertben, továbbá a velünk együtt élő nyuszival szorosabb kapcsolatot tudunk kialakítani, és a betegségre utaló jeleket is hamarabb észrevesszük rajta, mint a kertben lakón.
maxi1.jpgMielőtt kerti lak megvásárlása vagy építése mellet döntünk, gondoljuk át, hogy csak napközben szeretnénk a szabadban elhelyezni a nyuszit, vagy éjszakára is. A kizárólag nappali kint tartózkodás idejére, a tavasztól őszig tartó időszakban egy mobil kifutó is megfelel a célnak, ha tudjuk azt vállalni, hogy állandó felügyelet alatt tartjuk a nyuszit. Ebben az esetben nincs szükség komoly előkészületekre, elegendő a megfelelő magasságú, akár általunk készített, akár üzletben vásárolt kifutót elhelyezni kertünk egy kellemes részén. Legyünk azonban óvatosak, mert kedvencünk csak akkor van biztonságban, ha mindig a közelében maradunk, ezért soha ne hagyjuk felügyelet nélkül!
Állandó kerti tartózkodás tervezése esetén, járjunk el nagy körültekintéssel, mert felügyeletünk hiányában, teljes biztonságot nyújtó kifutót kell biztosítanunk kedvencünknek. Folyamatos kint tartózkodáshoz olyan ketrecben, kifutóban helyezzük el a nyuszikat, mely megvédi őket az időjárás viszontagságaitól, naptól, széltől, csapadéktól is.  Esőzés vagy hóolvadás után, könnyen sártengerré válhat a kifutó, ezért gondoskodjunk annak megfelelő vízelvezetéséről is.

Akiknek a nyuszija a telet is a szabadban tölti, aminek feltétele, hogy legkésőbb szeptember környékén, illetve lakásunk fűtésének kezdete előtt már kiköltöztessük a kertbe kedvencünket. Kizárólag ebben az esetben tud felkészülni a télre, dúsabb, tömörebb bundát növeszteni és némi zsírtartalékot képezni a hűvös idő könnyebb átvészelésére. Ehhez a nyári lakot viszont szükséges némiképp átalakítanunk.A téli táplálás nagyban különbözik a nyáriétól a szabadban tartott nyuszik esetében. Ősszel vitaminkúra ajánlott az immunrendszer erősítése és a fokozott vedlés - ami rendkívül megviseli a szervezetet - minélketrec3.jpg hamarabbi lezajlásának elősegítése érdekében. Önitatót csak addig tudunk használni, míg a levegő hőmérséklete fagypont alá nem csökken. Az itató befagyását késleltethetjük, ha az ivóvízből 5%-os almaecet felhasználásával 1%-os oldatot készítünk.

Amint hűvösebbre fordul az időjárás, cseréljük ki az itatót nyílt víztükrűre, ha ebbe belefagy a víz és a nyuszi nagyon szomjas, a jeget akkor is el tudja nyalogatni, bár ezt a fajta folyadékbiztosítást semmiképpen nem ajánljuk. Olvasszuk ki és cseréljük a vizet naponta többször, mert a nyulak számára optimális ivóvíz hőmérséklete 15-18°C -os, ennél alacsonyabb hőfok vagy a jég nyalogatása meghűléshez vezethet.

Az itatásra különös gondot kell fordítanunk, mert a táplálék összetétele télen a nagyobb mennyiségű száraztakarmány irányába tolódik, hiszen zöldfélét lényegesen kevesebbet tudunk adni, mert ügyelnünk kell arra, hogy egyszerre csak akkora mennyiséget helyezzünk a nyuszi elé, amennyit rögtön megeszik. Ezzel megakadályozhatjuk a fagyott zöldségek és gyümölcsök okozta súlyos emésztőszervi megbetegedéseket.

Az ősz folyamán kezdjünk el fokozatosan nagyobb energiatartalmú tápot bevezetni az étrendbe. Ezzel elősegítjük némi zsírtartalék képzését, ami szükséges ilyenkor, hisz a test fűtésére sok energiát használ fel a szervezet. Ha kis mennyiségű napraforgót keverünk a tápba, akkor a fokozottabb őszi vedlést is felgyorsíthatjuk valamelyest és a nyuszinak plusz energia-bevitelt is tudunk biztosítani. Észre fogjuk venni, hogy a levegő hőmérsékletének csökkenésével párhuzamosan nő az elfogyasztott napraforgó mennyisége. Az addig azt rendszeresen otthagyó nyuszi egyre többet fog enni belőle, ahogy hűvösebb lesz az időjárás, és így biztosak lehetünk benne, hogy nem fog fázni.

Szénát ne tegyünk alá alomként - erre a zabszalma a legalkalmasabb -, hanem szénatartóból kínáljuk, illetve ha fellógatva tesszük be a nyuszinak, akkor azzal kiválóan elszórakozik, mire elfogyasztja.

Szót kell még ejtenünk arról, hogy télen ugyan olyan rendszerességgel takarítsuk a nyuszit, mint nyáron és a rendszeres karomvágásról se feledkezzünk el! A gondozási teendőkben nincs eltérés az évszakok függvényében.

A ragadozók elleni védelem mellet, télen a rágcsáló-mentesítésre is fokozottabb figyelmet kell fordítanunk, hiszen ilyenkor ezek az állatok közelebb húzódnak az ember lakóhelyéhez, ahol több élelmet találnak.

Fontos, hogy a lakásba ne vigyük be a szőrmókot, ha már hozzászokott a kinti időjáráshoz, mert a nagy hőmérsékletkülönbséget nem tolerálja, és az őt hirtelen megcsapó hidegtől könnyen meghűlhet, amikor visszatér kerti otthonába.

Nem utolsó sorban még megemlítenénk, hogy lehetőségeinkhez mérten a lehető legtöbb időt töltsük télen is a nyuszival, hiába fázunk kint, mert csak akkor tudjuk időben felismerni és észre venni a betegségre utaló jeleket rajta.

Forrás: www.nyuszivilag.hu

Lakásban:
Azok az emberek, akik nem kertes házban laknak, vagy akik egész nap dolgoznak, nem tarthatnak sokféle állatot, de egy nyuszi praktikus megoldás lehet számukra. A kutyák például nem tarthatóak kis lakásban és nem lehet őket hosszabb időre egyedül hagyni sem. Egy nyuszival viszont mindezt megtehetjük. A nyuszik a szomszédokat sem fogják zavarni. Könnyen meg is szelídülnek, főleg, ha fiatal korukban kerülnek gazdájukhoz. A nyuszikat nem zavarja az állandó bentlakás. Sokkal természetesebb körülményeket jelent kedvencünk számára, ha a lakásban kieresztve futkározhketrec_lakasban.jpgat, mint az, ha egész napra ketrecbe zárjuk.
A gyári ketrecek alja lecsatolható, így a tálkát könnyen tudjuk tisztítani. A ketrecek oldalán ettől függetlenül található egy ajtó is, melyen kedvencünk ki-be járkálhat. Ügyeljünk arra, hogy a saját biztonsága érdekében ezeket ő ne tudja kinyitni.

A ketrec elhelyezésekor figyelembe kell venni a következőket:

• A nyuszi érezze magát biztonságban.
• Ne legyen huzatnak kitéve, ezért a folyosón való elhelyezésről mondjunk le.
• Soha ne helyezzük közvetlenül az ablak alá, mert egy forró napon a nap sugarai megárthatnak a nyuszi egészségének. Tegyük inkábba fal mellé.
El kell döntenünk, hogy az új lakónak csak egy szobában vagy az egész lakásban szabad mozgásteret engedjünk-e. Kezdetben jó, ha csak egy szobára korlátozódunk, hogy könnyebben megismerhesse új környezetét, territóriuma határait- és hogy könnyebben rászoktassuk új illemhelyére is.
A legfontosabb probléma, amivel majd szembe kell néznünk, az a nyúl állandó rágcsálása lesz. Ennek végzetes következményei is lehetnek, ha például egy elektromos vezetéket harap át. Ezért soha ne hagyjunk fedetlenül egyetlen zsinórt sem ott, ahol a nyuszi megfordulhat. Vezessük el a szőnyeg alatt azokat! Mindig húzzuk ki dugót a konnektorból, s emeljük is fel azt a földről! Más veszélyek is leselkedhetnek rá!

Szobatisztaság:
A nyúl eredendően nem szobatiszta állat. Még ha vizeletét egy helyre is üríti, a székletét véletlenszerűen szórja szét. Persze gondos odafigyeléssel és némi figyelmességgel rászoktatható. Ha új nyuszit viszünk haza, miután megmutattuk a területét (ahol szabad tartózkodnia), engedjük, had válasszon magának egy sarkot, ahová ürít. Ezek után ide helyezzük az almot. Ez lehetőleg egy nem áteresztő alacsony falú doboz legyen. Tehetünk bele papírt, forgácsot. Macskaalom nem igazán megfelelő, mivel az állat megeszi a rögöket. Nyuszink érezni fogja dobozában a saját szagát, ezért oda fog járni a dolgát végezni. Véletlen balesetnél soha ne bántsuk, mert ezzel csak ijedelmet okozunk neki és félni fog tőlünk. Elég egy hangos szó, vagy kiabáljuk neki a nevét. Ha beleürít, természetesen dicsérjük meg. Maga a szoktatás legfeljebb egy hónapig tart, utána nyuszink érteni fogja mikor mit szabad és mit nem. Ha valahonnan dühösen a nevét hallja kiáltani, rájön, rosszat csinált. S rendkívül bűnbánó tud lenni.
Forrás:www.torpenyuloldal.freeweb.hu

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

order cialis canada

(photbcae, 2021.02.10 22:41)

すべての Benicar Hct 40 25 Coupons http://sseas.berkeley.edu/?s=

mtb skor rea

(mtb skor rea, 2021.02.10 19:59)

I am no longer certain where you are getting your info, however good topic. I needs to spend some time finding out more or understanding more. Thanks for excellent info I used to be searching for this information for my mission. mtb skor rea ranna.prizezwom.com/travels/mtb-skor-rea.php

medar till spjälsäng

(medar till spjälsäng, 2021.02.10 15:45)

Heya i'm for the first time here. I came across this board and I find It truly useful & it helped me out much. I hope to give something back and aid others like you aided me. medar till spjälsäng inor.sewomenpriz.com/skin-care/medar-till-spjaelsaeng.php

LIFE HO TOH AYSIWARNA ZINDA THO ..

(Silviaweeda, 2021.02.10 13:46)

LIFE HO TOH AYSIWARNA ZINDA THO ..

Кубань видео

(Marina, 2021.02.10 03:37)

full hd 1080p

byggnads ackord lista

(byggnads ackord lista, 2021.02.10 03:21)

This is very interesting, You're a very skilled blogger. I have joined your feed and look forward to seeking more of your great post. Also, I have shared your website in my social networks! byggnads ackord lista cleru.wommmewt.com/for-women/byggnads-ackord-lista.php

Extra Jabardasth22nd January 2021Latest PromoETV Telugu

(Heathergrery, 2021.02.09 22:54)

Extra Jabardasth22nd January 2021Latest PromoETV Telugu

persuasive essay on why college athletes should be paid d33fan

(Jemescit, 2021.02.09 20:52)

You made your position very nicely..
xyz homework
college application essay editing
dissertation research
review of essay writing services - https://essaypromaster.com

vart resa på sommaren

(vart resa på sommaren, 2021.02.09 12:29)

If you are going for best contents like myself, simply visit this web site every day as it presents feature contents, thanks vart resa på sommaren nettb.sewomenpriz.com/music/vart-resa-p-sommaren.php

уборка помещений после ремонта

(Duglasfcn, 2021.02.09 01:45)

Доброго времени суток дамы и господа!
Фирма по уборке помещений «LADYCLEAN» более 5 лет оказывает качественные услуги в Минске. Сотрудники компании — опытные профессионалы, готовые осуществить уборку жилых помещений, промышленных площадей, офисов. Наша клининг компания наведет порядок там, где Вы пожелаете. Клининг компания «LADYCLEAN» проводит самый широкий спектр услуг среди тех, которые могут предложить клининговые компании в Минске. Мы привлекаем клиентов не только качеством услуг, но и их доступной стоимостью. Мы работаем на конкурентном рынке, поэтому наша клининговая компания цены делает привлекательными для каждого клиента. Высокий уровень качества услуг достигается тем, что мы используем в работе новые качественные технические приспособления и используем безвредные чистящие средства.
https://f.nedelia.lt/user/Zelenanpk/
http://learningrussian.com/forum/memberlist.php?mode=viewprofile&u=22402
http://www.y010.info/home.php?mod=space&uid=115823
http://forum.bratsk.org/member.php?u=87321
http://bocauvietnam.com/member.php?938373-Duglaskmh

kolhydrater med lågt gi

(kolhydrater med lågt gi, 2021.02.08 23:23)

My coder is trying to persuade me to move to .net from PHP. I have always disliked the idea because of the expenses. But he's tryiong none the less. I've been using WordPress on numerous websites for about a year and am concerned about switching to another platform. I have heard great things about blogengine.net. Is there a way I can import all my wordpress content into it? Any kind of help would be really appreciated! kolhydrater med lågt gi hibi.sewomenpriz.com/skin-care/kolhydrater-med-lgt-gi.php

Setting Up Five 3D Printed Mouse Trap In The Barn All At Once. Mousetrap Monday

(Sallysacle, 2021.02.08 17:41)

Setting Up Five 3D Printed Mouse Trap In The Barn All At Once. Mousetrap Monday

buy an essay paper q12abk

(Jemescit, 2021.02.08 13:07)

You reported it wonderfully.
couseworks
how to write a cover page for an essay
my homework
essay on college life - https://essaypromaster.com

beet it rödbetsjuice

(beet it rödbetsjuice, 2021.02.08 09:03)

Hello there! Do you use Twitter? I'd like to follow you if that would be ok. I'm definitely enjoying your blog and look forward to new posts. beet it rödbetsjuice ralso.wommmewt.com/delicious-dishes/beet-it-roedbetsjuice.php

Предложение менеджеру сайта nyuszivilag.eoldal.hu

(Seotrustcon, 2021.02.08 05:06)

Добрый день! Если Вы желаете улучшить видимость своего сайта nyuszivilag.eoldal.hu в поиске и улучшить его ранжирование, то моя услуга будет очень полезной для Вас. Поток доверия Majestic Trust Flow - метрика предназначеная для определения степени надежности ссылки на основе качества обратных ссылок, указывающих на Ваш сайт. Если для Вашего сайта поднять показатель потока доверия Trust Flow по шкале Majestic SEO, то возможно достигнуть очень высоких позиций в поисковой выдаче. У сайтов с большим индикатором доверия TF появляется иммунитет к поисковым алгоритмам и санкциям. Я предлагаю "белый метод" увеличения потока доверия сайта до 31 единиц показателя доверия. Если Вам интересно, посмотрите метод в моем блоге https://trustflow.ru Подробно, в чём заключается суть моего способа по прокачке сайта с помощью наращивания потока авторитетности: Я проставлю 25 мощных ссылок на Ваш сайт на трастовых ресурсах с высоким уровнем Trust Flow и поток доверия Вашего сайта увеличится до 27 единиц. Ссылки на трастовых сайтах публикуются в статьях и навсегда. Услуга на 100% безопасна для любых алгоритмов поисковиков Google и Yandex включая Панду и Пингвин, так как мой метод проверенный и натуральный. Вы получите большое преимущество перед своими конкурентами и улучшите ранжирование Вашего сайта в поиске. Подобных услуг по прокачке сайтов в ТОП-20 не предлагает никто кроме меня. Информацию о моём сервисе реально найти на других сайтах, например здесь https://michiganross.umich.edu/undergraduate/bba?tfa_next=/forms/view/49/42694a38f35194121daef308d0ddfb7f/100752&sid=60d8be28b1a22700f197808e71e14761 - Предложение оптимизатору сайта michiganross.umich.edu 403c120 Также могу предложить услуги: по улучшению показателей Domain Rating от 0 до 50 (DR) - это метрика рейтинга от Ahrefs, предсказывающая, насколько эффективно сайт будет ранжироваться в результатах поисковой выдачи. Domain Rating измеряется по шкале от 1 до 100. Чем выше рейтинг домена, тем лучше будут результаты видимости сайта в результатах поиска. по увеличению Domain Authority по шкале Moz Rank для любого сайта от 0 до 50. Об этом подробно рассказывается на портале trustflow.ru

Obscenity is upright away just an internet search away

(Milannarty, 2021.02.08 02:28)

Few things are truly universal. But while people across the fabulous address another languages, feed-bag different foods and be revenged experience varied emotions, millions across the existence wait for porn. In the face being so largely consumed, porn is maligned as the beginning of friendship’s ills. It’s constant been labelled a collective fitness peril by means of politicians in Utah.

Porn has transformed closed the late few decades, due to the availability of the internet and faster web connections. It is also chic more immersive than continuously before. Win effective reality. Earlier this year, researchers from Newcastle University in the UK spiky out that VR changes the acquaintance of porn from detached beholder to protagonist. They warned that this has the the right stuff to hide the tack between actuality and fantasy, it is possible that damaging relationships and encouraging dangerous behaviour.

But what does the corroboration absolutely reply hither how porn may or may not be affecting people? Can research stipulate any answers? The actuality is that it is a recondite topic proper for scientists to study. The feather of porn dictates that researchers must either rely on people self-reporting their porn habits, or prove it to them in laboratory settings that are unnatural. (And no mistrust, slight oafish, too.)

That said, there is a growing masses of literature that can lend hints. BBC Future reviewed what researchers be subjected to concluded so far.

more on - sweetbigboobstube

KIZIN DEDIGINE INANMICAKSINIZ?SOK CEVAP (Sokak roportajlari Mesut tv Mehmet ali ek)

(CynthiaAttaw, 2021.02.08 00:47)

KIZIN DEDİĞİNE İNANMİCAKSINIZ?😮ŞOK CEVAP (Sokak röportajları Mesut tv Mehmet ali ek)

Армирование фундамента сетками цена

(CharlesReepe, 2021.02.07 20:43)

https://novostroyka63.ru/ - Фундамент финская плита

Создание дома вашей мечты - это оригинальная возможность, спланировать и претворить в жизнь нечто воистину уникальное во всех отношениях. Возведение фундамента - это в целом первоначальная модель ремонта, в процессе которой домик строится. При расчете замена фундамента под старым деревянным домом цена предусматривается весьма много факторов. Средняясумма возведения домов фундамента составляет приблизительно от 10$ за кв.метр . Погреб сможет умножить итоговую стоимость каждого объекта недвижимости, предоставляя необходимое помещение ради организации хранения и порой рабочее пространство. Наша профессиональная команда по конструированию и возведенью фундамент под памятник на кладбище цена может помочь выстроить жилище, о котором вы всегда мечтали. От начала до конца наша специализированная компания в Череповец позаботимся о всех без исключения процессах, чтобы заказчику не довелось тревожиться о деталях. Специализированная международная компания в Киселевск несет юридическую ответственность за проект, а не вы, именно поэтому организация в Борисоглебск имеют интерес в том, затем чтобы довести до конца строительство коттеджа быстрее и эффективнее. Узнайте о сваи винтовые для фундамента цены в вытегре у спспециалистовециалистов корпорации.

Hello world

(Mescitty, 2021.02.07 20:38)

nntcftgsrusn

(nfxeoplr, 2021.02.07 18:05)

cialis price costco https://recialisdo.com/ - cialis india
generic cialis
cialis for sale otc cialis cialis 20mg price walmart

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100

Következő »