Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Nyulak tartása

2011.02.25

A nyulat tarthatjuk lakásban és tarthatjuk kertben:

A kertben:
A gazdik nagy többsége a lakásban, együtt él kedvencével, viszont a jó idő beköszöntével, akinek lehetősége adódik rá, több-kevesebb időre biztosítja nyuszijának a friss levegőt, a napfényt, az ásás és a szaladgálás  lehetőségét.
Többen úgy vélik, hogy a nyúlnak természetesebb környezetet biztosíthatunk azzal, ha a kertet választjuk lakóhelyéül. Arról azonban ne felejtkezzünk el, hogy a nyulak sok veszélynek vannak kitéve a kertben, továbbá a velünk együtt élő nyuszival szorosabb kapcsolatot tudunk kialakítani, és a betegségre utaló jeleket is hamarabb észrevesszük rajta, mint a kertben lakón.
maxi1.jpgMielőtt kerti lak megvásárlása vagy építése mellet döntünk, gondoljuk át, hogy csak napközben szeretnénk a szabadban elhelyezni a nyuszit, vagy éjszakára is. A kizárólag nappali kint tartózkodás idejére, a tavasztól őszig tartó időszakban egy mobil kifutó is megfelel a célnak, ha tudjuk azt vállalni, hogy állandó felügyelet alatt tartjuk a nyuszit. Ebben az esetben nincs szükség komoly előkészületekre, elegendő a megfelelő magasságú, akár általunk készített, akár üzletben vásárolt kifutót elhelyezni kertünk egy kellemes részén. Legyünk azonban óvatosak, mert kedvencünk csak akkor van biztonságban, ha mindig a közelében maradunk, ezért soha ne hagyjuk felügyelet nélkül!
Állandó kerti tartózkodás tervezése esetén, járjunk el nagy körültekintéssel, mert felügyeletünk hiányában, teljes biztonságot nyújtó kifutót kell biztosítanunk kedvencünknek. Folyamatos kint tartózkodáshoz olyan ketrecben, kifutóban helyezzük el a nyuszikat, mely megvédi őket az időjárás viszontagságaitól, naptól, széltől, csapadéktól is.  Esőzés vagy hóolvadás után, könnyen sártengerré válhat a kifutó, ezért gondoskodjunk annak megfelelő vízelvezetéséről is.

Akiknek a nyuszija a telet is a szabadban tölti, aminek feltétele, hogy legkésőbb szeptember környékén, illetve lakásunk fűtésének kezdete előtt már kiköltöztessük a kertbe kedvencünket. Kizárólag ebben az esetben tud felkészülni a télre, dúsabb, tömörebb bundát növeszteni és némi zsírtartalékot képezni a hűvös idő könnyebb átvészelésére. Ehhez a nyári lakot viszont szükséges némiképp átalakítanunk.A téli táplálás nagyban különbözik a nyáriétól a szabadban tartott nyuszik esetében. Ősszel vitaminkúra ajánlott az immunrendszer erősítése és a fokozott vedlés - ami rendkívül megviseli a szervezetet - minélketrec3.jpg hamarabbi lezajlásának elősegítése érdekében. Önitatót csak addig tudunk használni, míg a levegő hőmérséklete fagypont alá nem csökken. Az itató befagyását késleltethetjük, ha az ivóvízből 5%-os almaecet felhasználásával 1%-os oldatot készítünk.

Amint hűvösebbre fordul az időjárás, cseréljük ki az itatót nyílt víztükrűre, ha ebbe belefagy a víz és a nyuszi nagyon szomjas, a jeget akkor is el tudja nyalogatni, bár ezt a fajta folyadékbiztosítást semmiképpen nem ajánljuk. Olvasszuk ki és cseréljük a vizet naponta többször, mert a nyulak számára optimális ivóvíz hőmérséklete 15-18°C -os, ennél alacsonyabb hőfok vagy a jég nyalogatása meghűléshez vezethet.

Az itatásra különös gondot kell fordítanunk, mert a táplálék összetétele télen a nagyobb mennyiségű száraztakarmány irányába tolódik, hiszen zöldfélét lényegesen kevesebbet tudunk adni, mert ügyelnünk kell arra, hogy egyszerre csak akkora mennyiséget helyezzünk a nyuszi elé, amennyit rögtön megeszik. Ezzel megakadályozhatjuk a fagyott zöldségek és gyümölcsök okozta súlyos emésztőszervi megbetegedéseket.

Az ősz folyamán kezdjünk el fokozatosan nagyobb energiatartalmú tápot bevezetni az étrendbe. Ezzel elősegítjük némi zsírtartalék képzését, ami szükséges ilyenkor, hisz a test fűtésére sok energiát használ fel a szervezet. Ha kis mennyiségű napraforgót keverünk a tápba, akkor a fokozottabb őszi vedlést is felgyorsíthatjuk valamelyest és a nyuszinak plusz energia-bevitelt is tudunk biztosítani. Észre fogjuk venni, hogy a levegő hőmérsékletének csökkenésével párhuzamosan nő az elfogyasztott napraforgó mennyisége. Az addig azt rendszeresen otthagyó nyuszi egyre többet fog enni belőle, ahogy hűvösebb lesz az időjárás, és így biztosak lehetünk benne, hogy nem fog fázni.

Szénát ne tegyünk alá alomként - erre a zabszalma a legalkalmasabb -, hanem szénatartóból kínáljuk, illetve ha fellógatva tesszük be a nyuszinak, akkor azzal kiválóan elszórakozik, mire elfogyasztja.

Szót kell még ejtenünk arról, hogy télen ugyan olyan rendszerességgel takarítsuk a nyuszit, mint nyáron és a rendszeres karomvágásról se feledkezzünk el! A gondozási teendőkben nincs eltérés az évszakok függvényében.

A ragadozók elleni védelem mellet, télen a rágcsáló-mentesítésre is fokozottabb figyelmet kell fordítanunk, hiszen ilyenkor ezek az állatok közelebb húzódnak az ember lakóhelyéhez, ahol több élelmet találnak.

Fontos, hogy a lakásba ne vigyük be a szőrmókot, ha már hozzászokott a kinti időjáráshoz, mert a nagy hőmérsékletkülönbséget nem tolerálja, és az őt hirtelen megcsapó hidegtől könnyen meghűlhet, amikor visszatér kerti otthonába.

Nem utolsó sorban még megemlítenénk, hogy lehetőségeinkhez mérten a lehető legtöbb időt töltsük télen is a nyuszival, hiába fázunk kint, mert csak akkor tudjuk időben felismerni és észre venni a betegségre utaló jeleket rajta.

Forrás: www.nyuszivilag.hu

Lakásban:
Azok az emberek, akik nem kertes házban laknak, vagy akik egész nap dolgoznak, nem tarthatnak sokféle állatot, de egy nyuszi praktikus megoldás lehet számukra. A kutyák például nem tarthatóak kis lakásban és nem lehet őket hosszabb időre egyedül hagyni sem. Egy nyuszival viszont mindezt megtehetjük. A nyuszik a szomszédokat sem fogják zavarni. Könnyen meg is szelídülnek, főleg, ha fiatal korukban kerülnek gazdájukhoz. A nyuszikat nem zavarja az állandó bentlakás. Sokkal természetesebb körülményeket jelent kedvencünk számára, ha a lakásban kieresztve futkározhketrec_lakasban.jpgat, mint az, ha egész napra ketrecbe zárjuk.
A gyári ketrecek alja lecsatolható, így a tálkát könnyen tudjuk tisztítani. A ketrecek oldalán ettől függetlenül található egy ajtó is, melyen kedvencünk ki-be járkálhat. Ügyeljünk arra, hogy a saját biztonsága érdekében ezeket ő ne tudja kinyitni.

A ketrec elhelyezésekor figyelembe kell venni a következőket:

• A nyuszi érezze magát biztonságban.
• Ne legyen huzatnak kitéve, ezért a folyosón való elhelyezésről mondjunk le.
• Soha ne helyezzük közvetlenül az ablak alá, mert egy forró napon a nap sugarai megárthatnak a nyuszi egészségének. Tegyük inkábba fal mellé.
El kell döntenünk, hogy az új lakónak csak egy szobában vagy az egész lakásban szabad mozgásteret engedjünk-e. Kezdetben jó, ha csak egy szobára korlátozódunk, hogy könnyebben megismerhesse új környezetét, territóriuma határait- és hogy könnyebben rászoktassuk új illemhelyére is.
A legfontosabb probléma, amivel majd szembe kell néznünk, az a nyúl állandó rágcsálása lesz. Ennek végzetes következményei is lehetnek, ha például egy elektromos vezetéket harap át. Ezért soha ne hagyjunk fedetlenül egyetlen zsinórt sem ott, ahol a nyuszi megfordulhat. Vezessük el a szőnyeg alatt azokat! Mindig húzzuk ki dugót a konnektorból, s emeljük is fel azt a földről! Más veszélyek is leselkedhetnek rá!

Szobatisztaság:
A nyúl eredendően nem szobatiszta állat. Még ha vizeletét egy helyre is üríti, a székletét véletlenszerűen szórja szét. Persze gondos odafigyeléssel és némi figyelmességgel rászoktatható. Ha új nyuszit viszünk haza, miután megmutattuk a területét (ahol szabad tartózkodnia), engedjük, had válasszon magának egy sarkot, ahová ürít. Ezek után ide helyezzük az almot. Ez lehetőleg egy nem áteresztő alacsony falú doboz legyen. Tehetünk bele papírt, forgácsot. Macskaalom nem igazán megfelelő, mivel az állat megeszi a rögöket. Nyuszink érezni fogja dobozában a saját szagát, ezért oda fog járni a dolgát végezni. Véletlen balesetnél soha ne bántsuk, mert ezzel csak ijedelmet okozunk neki és félni fog tőlünk. Elég egy hangos szó, vagy kiabáljuk neki a nevét. Ha beleürít, természetesen dicsérjük meg. Maga a szoktatás legfeljebb egy hónapig tart, utána nyuszink érteni fogja mikor mit szabad és mit nem. Ha valahonnan dühösen a nevét hallja kiáltani, rájön, rosszat csinált. S rendkívül bűnbánó tud lenni.
Forrás:www.torpenyuloldal.freeweb.hu

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

лицензия фсб на криптографию и шифрование цена

(Stevenwar, 2021.02.27 18:20)

Степень секретности тех данных, с которыми строй планирует взаимодействовать. Это должен быть документальное повторение органа, который имеет для это полномочия;Споры о защите прав потребителейВ самом бланке выданной лицензии пишется уровень секретности.В статье 6.1. ФЗ «Об адвокатской деятельности и адвокатуре в Российской Федерации» указано:действие маркшейдерских работ;
сро проектировщиков
система поиска тендеров
https://rostov.gokonsalt.ru/gotovaya-firma-s-liczenziej-na-otxodyi/ - купить фирму с лицензией на отходы

деятельный по перевозкам воздушным транспортом пассажиров (после исключением случая, если указанная деятельность осуществляется для обеспечения собственных нужд юридического лица тож индивидуального предпринимателя);Конец данной статьи реально разложить торг юридических услуг по полочкам, а также рассказать и читать где и подобно обманывают.В самом бланке выданной лицензии пишется степень секретности.В данной области лицензией именуют лицензионный трактат (ст. 1235 ГК РФ), то лопать условие, по которому хозяин исключительного права предоставляет лицензиату право использования (то глотать монополия копирования, распространения экземпляров, переработку, передачу сообразно проводам и прочие, предусмотренные законом исключительные авторские права) произведения предусмотренными способами в предусмотренных пределах. Быть этом исключительные права для изделие не отчуждаются, в знак от «договора относительный отчуждении исключительного права» (ст. 1234 ГК РФ).2 августа 2021

ceyfrualvwvw

(tmboivgc, 2021.02.27 16:55)

best price viagra https://goviagarato.com/ - female viagra pills
order viagra online
viagra online generic buy viagra no prescription viagra without a doctor prescription 150 mg

graninge skor damskor

(graninge skor damskor, 2021.02.27 14:22)

What's up everybody, here every one is sharing these experience, so it's pleasant to read this weblog, and I used to pay a quick visit this blog every day. graninge skor damskor sivo.sewomenpriz.com/news/graninge-skor-damskor.php

products for acne scars

(products for acne scars, 2021.02.27 04:41)

Appreciate the recommendation. Will try it out. products for acne scars abli.sewomenpriz.com/for-men/products-for-acne-scars.php

аутсорсинг кадрового учета стоимость

(Stevenwar, 2021.02.27 03:25)

деятельность, связанная с обращением взрывчатых материалов промышленного назначения.строительству;Право 1. Вы весь передаете знание своей бухгалтерии, освобождая себя через необходимости самостоятельно заниматься финансовым учетом. Вы можете больше не мечтать о первичных документах, сдаче бухгалтерской и налоговой отчетностей.Простой ничто не делается, в течении месяца возвращается часть предоплаты (удерживается 40-50% по договору).В соответствии с настоящим Федеральным законом лицензированию подлежат следующие цель деятельности:
лицензия на алкоголь
вступление в сро строителей
https://perm.gokonsalt.ru/liczenziya-fsb-na-gostajnu/ - режимно секретное подразделение

Учредительный конвенция (около наличии). Копии заверяются у нотариуса;Техника, экономика, урок;Простой безделица не делается, в течении месяца возвращается часть предоплаты (удерживается 40-50% по договору).Это невозможно. С вас возьмут монета, подадут бесполезный иск. Вы останитесь без денег и с проигранным судом.Следовательно не некоторый торопятся стать адвокатами без особой необходимости и являются «просто юристами». Беспричинно подобно не всех интересуют уголовные дела верно и скликать доказательства чрез адвокатский запрос несомненно быстрее и легче, только совершенно себе позволительно это сделать и обратившись с ходатайством относительный истребовании доказательств к судье, кто также их запросит.

Browse over 500 000 of the best porn galleries, daily updated collections

(ivyst2, 2021.02.27 01:45)

College Girls Porn Pics
http://18sexygirls.alypics.com/?jasmine
porn addiction saa slaa asian porn fuck boy flash porn urge streaming porn fat man gets rimjob free mother daughter stories vidio porn

http://lexixxx.com/
porn shaggit black girls hot black woman porn big booty latinas porn sensual asian porn movie boss hardcore porn video

Лучшие лицензионные онлайн казино на реальные деньги на сайте https://ludodude.com

(Dennyysoomo, 2021.02.26 22:19)

Лучшие лицензионные онлайн казино на сайте - https://LudoDude.com
Казино VAVADA - https://ludodude.com/vavada.php
Казино MADMAX - https://ludodude.com/madmax.php
Казино Супер Слотс - https://ludodude.com/superslots.php
JET Casino - https://ludodude.com/jet.php
Казино Slotty Way - https://ludodude.com/slottyway.php
Казино Vesper - https://ludodude.com/vesper.php
Казино All Right - https://ludodude.com/allright.php
Казино Чемпион - https://ludodude.com/champion.php
Казино Columbus - https://ludodude.com/columbus.php
Казино Fortune Clock - https://ludodude.com/fortuneclock.php
Казино Frank - https://ludodude.com/frank.php
Казино Booi - https://ludodude.com/booi.php
Казино SuperCat - https://ludodude.com/supercat.php
Казино Casino X - https://ludodude.com/casino-x.php
Казино Spinamba - https://ludodude.com/spinamba.php
Казино SOL - https://ludodude.com/sol.php
Казино Lucky Bird - https://ludodude.com/luckybird.php
Казино APlay - https://ludodude.com/aplay.php
Казино Slottica - https://ludodude.com/slottica.php
Казино Fresh - https://ludodude.com/fresh.php
Казино JoyCasino - https://ludodude.com/joycasino.php
Казино ROX - https://ludodude.com/rox.php
Казино Drift - https://ludodude.com/drift.php
Казино Mr.Bit - https://ludodude.com/mrbit.php
Казино SlotV - https://ludodude.com/slotv.php
Казино Play Fortuna - https://ludodude.com/playfortuna.php

torkrum för malt

(torkrum för malt, 2021.02.26 18:36)

I am really impressed with your writing skills and also with the layout on your weblog. Is this a paid theme or did you customize it yourself? Anyway keep up the excellent quality writing, it's rare to see a great blog like this one today. torkrum för malt torkrum för malt

купить сенсорное зеркало с подсветкой

(Ruslanyru, 2021.02.26 16:01)

Привет господа!
Изготавливаем и устанавливаем любые зеркала под заказ в Минске и области по необходимым вам размерам. Предлагаем вам максимально широкий ассортимент оттенков зеркал, различные формы, технологии обработки и декорирования. С удовольствием беремся за нестандартные и оригинальные индивидуальные проекты.
Более подробная информация размещена https://drive.google.com/file/d/13CAPanRKgpkKCcaHzI0EiaMtWM0saPJO/view?usp=sharing

клининговая компания цены

(Duglasxkl, 2021.02.26 15:14)

Приветствую Вас господа! https://drive.google.com/file/d/14O9w55SwmlE2-tlnmfFQS62GmpBmQNET/view?usp=sharing
Ремонт сделан, но сколько сил нужно потратить на уборку после него! Люди просто теряются при виде гор строительного мусора и заляпанных окон и дверей.Уборка после ремонта требует опыта, убирать нужно аккуратно, чтобы не испортить дорогой ремонт и не повредить элементы дизайна нового интерьера. Стоит задуматься и о том, сколько денег придется потратить на уборку после ремонта своими силами: закупка необходимых чистящих и моющих средств, а также защита от пыли и вредного воздействия химических веществ (перчатки, респираторы, укрывные материалы, не говоря уже об одежде). Ведь многие страдают аллергией, а испорченную кожу рук после работы с агрессивными материалами быстро не восстановить. Особую сложность представляет собой уборка помещений после ремонта, если мебель из них не выносилась. Даже если все было тщательно укрыто, пыль проникла везде, в каждую щель. Для осуществления такой уборки требуется специальное оборудование, а ковры и мебель желательно не просто пропылесосить, но и помыть.

Купить криптовалюту картой выгодно

(JoshuaPitty, 2021.02.26 12:47)

майнинг eth
Центральный Банк никак не доказывает сведение об этом, то что практически около пятидесяти процентов негосударственных пенсионных фондов имеется трудности, какие препятствуют им вступить во концепцию гарантирования пенсионных скоплений. Сережа Портных, 1-ый зам. председателя Центробанка, сообщил, то что данных об такого рода глубокой вопросу около него отсутствует.

получение фармацевтической лицензии

(Stevenwar, 2021.02.26 12:07)

образовательная деятельность (после исключением указанной деятельности, осуществляемой частными образовательными организациями, находящимися для территории инновационного центра «Сколково»);В российском образованииОсновная вина, сообразно которой вам стоит заказать бухгалтерские услуги в России ради ООО, - это бережливость времени и денег.Лицензия ФСБ для гостайну: церемониал полученияСтрада на объектах, подчиненных ФСБ, МВД, Минобороны и других режимных ведомств.
образовательная лицензия
регистрация ип стоимость
https://omsk.gokonsalt.ru/atomnaya-liczenziya-rostexnadzora/ - лицензия ростехнадзора на атомные объекты

Обстановка документа, подтверждающего допуск к государственной тайне гендиректора организации;3 серьезных проблемы для рынке частных юридических услуг:В ЦентрКонсалт работает целостный штат специалистов, имеющих возвышенный профессиональный степень в самых разных сферах коммерческой деятельности. Мы поможем грамотно вести бухгалтерский учет и обеспечивать устройство всех операций действительно в срок и в надлежащем качестве.В договоре должны четко указываться:Указание необходимой формы лицензии – на бумажном или для электронном носителе (около наличии электронно-цифровой подписи).

остекленные перегородки

(Ruslandii, 2021.02.26 11:47)

Добрый день господа!
Предлагаем Вашему вниманию изделия из стекла для дома и офиса. Наша организация работает 10 лет на рынке этой продукции в Беларуси. Изготовим для вас и установим душевую кабину из стекла на заказ. Профессиональные замерщики и монтажники. Мы используем различные типы материалов и фурнитуры для создания душевых кабин и душевых перегородок любого дизайна и конструкции, устанавливаем на поддоны или без поддонов. У нас вы сможете заказать стекло для душевой кабины по индивидуальным размерам и проекту. Выполним доставку изделия и его монтаж.
Более подробная информация размещена https://drive.google.com/file/d/13CAPanRKgpkKCcaHzI0EiaMtWM0saPJO/view?usp=sharing

bästa frisören i nyköping

(bästa frisören i nyköping, 2021.02.26 08:44)

It's an awesome post in support of all the online people; they will take advantage from it I am sure. bästa frisören i nyköping bästa frisören i nyköping

rosetter till haret

(rosetter till haret, 2021.02.26 05:05)

Wonderful website. Lots of useful information here. I am sending it to a few buddies ans also sharing in delicious. And naturally, thank you to your sweat! rosetter till haret rosetter till haret

Masking high gt купить оптом

(LorenzoIcots, 2021.02.26 00:56)

Masking купить одноразовая сигарета
Купить Masking одноразовые
Maskking где купить
Купить электронные сигареты одноразовые в Москве Maskking
Masking купить в Москве
Masking 1000 затяжек купить
Maskking купить
Masking pro купить оптом
Masking купить
Masking high gt купить оптом

Maskking купить СПБ

Купить Masking одноразовые
Masking электронная сигарета купить
Masking купить СПБ опт

df5!rt6689oikle4rfd3srtyuun877

god choklad efterrätt

(god choklad efterrätt, 2021.02.25 23:29)

Cool blog! Is your theme custom made or did you download it from somewhere? A theme like yours with a few simple tweeks would really make my blog stand out. Please let me know where you got your design. Thanks god choklad efterrätt god choklad efterrätt

взыскание долгов

(Stevenwar, 2021.02.25 20:46)

Внесение в базу данных первичной документации, а также составление документов бухгалтерской и налоговой отчетности, аудит текущей деятельности организации – это те действия, благодаря которым ваше предприятие довольно вовек уцелеть на плаву и приносить вам прибыль. Присутствие этом, услуги штатного бухгалтера обходятся полно дорогой, особенно если здравица идет соглашаться о ведении бухгалтерского учета ИП.Споры о защите прав потребителейВот ссылка для разъяснения Министерства юстиции:Минус третий - отчисления и давление.Разрешение от ФСБ надо предприятиям, которые имеют производство, операции разве процедуры, напрямую связанными со сведениями, содержащими государственную тайну.
купить фирму с лицензией фсб на гостайну
бухгалтерские услуги
https://novosibirsk.gokonsalt.ru/yur.uslugi/ - юр услуги

Данные для руководителя:Превосходство 3. Вам не придется отслеживать исправность заполнения бланков и документов, беспричинно чистый этим будут промышлять профессионалы. Вы вовек сможете свободно разобраться в своих бумагах, они не будут иметь ошибок и неточностей.3,4 тыс. дочитыванийПри наличии действующего разрешения, юрлицо имеет мочь подвизаться и практиковать поставки для любые закрытые и режимные объекты, подпадающие под действие гостайны.Нюансы оформления консалтинговых услуг

Самый топовый развод для лохов

(Karenmains, 2021.02.25 20:16)

Один из самых популярных и развод онлайн казино в интернете. Играя в автоматы этой компании, вы сможете обеспечить себе прекрасное наебалово со всех сторон!
петух

glutenfri musli utan socker

(glutenfri musli utan socker, 2021.02.25 12:53)

This is really interesting, You are a very skilled blogger. I have joined your rss feed and look forward to seeking more of your fantastic post. Also, I've shared your web site in my social networks! glutenfri musli utan socker glutenfri musli utan socker

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100

Következő »