Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Nyulak tartása

2011.02.25

A nyulat tarthatjuk lakásban és tarthatjuk kertben:

A kertben:
A gazdik nagy többsége a lakásban, együtt él kedvencével, viszont a jó idő beköszöntével, akinek lehetősége adódik rá, több-kevesebb időre biztosítja nyuszijának a friss levegőt, a napfényt, az ásás és a szaladgálás  lehetőségét.
Többen úgy vélik, hogy a nyúlnak természetesebb környezetet biztosíthatunk azzal, ha a kertet választjuk lakóhelyéül. Arról azonban ne felejtkezzünk el, hogy a nyulak sok veszélynek vannak kitéve a kertben, továbbá a velünk együtt élő nyuszival szorosabb kapcsolatot tudunk kialakítani, és a betegségre utaló jeleket is hamarabb észrevesszük rajta, mint a kertben lakón.
maxi1.jpgMielőtt kerti lak megvásárlása vagy építése mellet döntünk, gondoljuk át, hogy csak napközben szeretnénk a szabadban elhelyezni a nyuszit, vagy éjszakára is. A kizárólag nappali kint tartózkodás idejére, a tavasztól őszig tartó időszakban egy mobil kifutó is megfelel a célnak, ha tudjuk azt vállalni, hogy állandó felügyelet alatt tartjuk a nyuszit. Ebben az esetben nincs szükség komoly előkészületekre, elegendő a megfelelő magasságú, akár általunk készített, akár üzletben vásárolt kifutót elhelyezni kertünk egy kellemes részén. Legyünk azonban óvatosak, mert kedvencünk csak akkor van biztonságban, ha mindig a közelében maradunk, ezért soha ne hagyjuk felügyelet nélkül!
Állandó kerti tartózkodás tervezése esetén, járjunk el nagy körültekintéssel, mert felügyeletünk hiányában, teljes biztonságot nyújtó kifutót kell biztosítanunk kedvencünknek. Folyamatos kint tartózkodáshoz olyan ketrecben, kifutóban helyezzük el a nyuszikat, mely megvédi őket az időjárás viszontagságaitól, naptól, széltől, csapadéktól is.  Esőzés vagy hóolvadás után, könnyen sártengerré válhat a kifutó, ezért gondoskodjunk annak megfelelő vízelvezetéséről is.

Akiknek a nyuszija a telet is a szabadban tölti, aminek feltétele, hogy legkésőbb szeptember környékén, illetve lakásunk fűtésének kezdete előtt már kiköltöztessük a kertbe kedvencünket. Kizárólag ebben az esetben tud felkészülni a télre, dúsabb, tömörebb bundát növeszteni és némi zsírtartalékot képezni a hűvös idő könnyebb átvészelésére. Ehhez a nyári lakot viszont szükséges némiképp átalakítanunk.A téli táplálás nagyban különbözik a nyáriétól a szabadban tartott nyuszik esetében. Ősszel vitaminkúra ajánlott az immunrendszer erősítése és a fokozott vedlés - ami rendkívül megviseli a szervezetet - minélketrec3.jpg hamarabbi lezajlásának elősegítése érdekében. Önitatót csak addig tudunk használni, míg a levegő hőmérséklete fagypont alá nem csökken. Az itató befagyását késleltethetjük, ha az ivóvízből 5%-os almaecet felhasználásával 1%-os oldatot készítünk.

Amint hűvösebbre fordul az időjárás, cseréljük ki az itatót nyílt víztükrűre, ha ebbe belefagy a víz és a nyuszi nagyon szomjas, a jeget akkor is el tudja nyalogatni, bár ezt a fajta folyadékbiztosítást semmiképpen nem ajánljuk. Olvasszuk ki és cseréljük a vizet naponta többször, mert a nyulak számára optimális ivóvíz hőmérséklete 15-18°C -os, ennél alacsonyabb hőfok vagy a jég nyalogatása meghűléshez vezethet.

Az itatásra különös gondot kell fordítanunk, mert a táplálék összetétele télen a nagyobb mennyiségű száraztakarmány irányába tolódik, hiszen zöldfélét lényegesen kevesebbet tudunk adni, mert ügyelnünk kell arra, hogy egyszerre csak akkora mennyiséget helyezzünk a nyuszi elé, amennyit rögtön megeszik. Ezzel megakadályozhatjuk a fagyott zöldségek és gyümölcsök okozta súlyos emésztőszervi megbetegedéseket.

Az ősz folyamán kezdjünk el fokozatosan nagyobb energiatartalmú tápot bevezetni az étrendbe. Ezzel elősegítjük némi zsírtartalék képzését, ami szükséges ilyenkor, hisz a test fűtésére sok energiát használ fel a szervezet. Ha kis mennyiségű napraforgót keverünk a tápba, akkor a fokozottabb őszi vedlést is felgyorsíthatjuk valamelyest és a nyuszinak plusz energia-bevitelt is tudunk biztosítani. Észre fogjuk venni, hogy a levegő hőmérsékletének csökkenésével párhuzamosan nő az elfogyasztott napraforgó mennyisége. Az addig azt rendszeresen otthagyó nyuszi egyre többet fog enni belőle, ahogy hűvösebb lesz az időjárás, és így biztosak lehetünk benne, hogy nem fog fázni.

Szénát ne tegyünk alá alomként - erre a zabszalma a legalkalmasabb -, hanem szénatartóból kínáljuk, illetve ha fellógatva tesszük be a nyuszinak, akkor azzal kiválóan elszórakozik, mire elfogyasztja.

Szót kell még ejtenünk arról, hogy télen ugyan olyan rendszerességgel takarítsuk a nyuszit, mint nyáron és a rendszeres karomvágásról se feledkezzünk el! A gondozási teendőkben nincs eltérés az évszakok függvényében.

A ragadozók elleni védelem mellet, télen a rágcsáló-mentesítésre is fokozottabb figyelmet kell fordítanunk, hiszen ilyenkor ezek az állatok közelebb húzódnak az ember lakóhelyéhez, ahol több élelmet találnak.

Fontos, hogy a lakásba ne vigyük be a szőrmókot, ha már hozzászokott a kinti időjáráshoz, mert a nagy hőmérsékletkülönbséget nem tolerálja, és az őt hirtelen megcsapó hidegtől könnyen meghűlhet, amikor visszatér kerti otthonába.

Nem utolsó sorban még megemlítenénk, hogy lehetőségeinkhez mérten a lehető legtöbb időt töltsük télen is a nyuszival, hiába fázunk kint, mert csak akkor tudjuk időben felismerni és észre venni a betegségre utaló jeleket rajta.

Forrás: www.nyuszivilag.hu

Lakásban:
Azok az emberek, akik nem kertes házban laknak, vagy akik egész nap dolgoznak, nem tarthatnak sokféle állatot, de egy nyuszi praktikus megoldás lehet számukra. A kutyák például nem tarthatóak kis lakásban és nem lehet őket hosszabb időre egyedül hagyni sem. Egy nyuszival viszont mindezt megtehetjük. A nyuszik a szomszédokat sem fogják zavarni. Könnyen meg is szelídülnek, főleg, ha fiatal korukban kerülnek gazdájukhoz. A nyuszikat nem zavarja az állandó bentlakás. Sokkal természetesebb körülményeket jelent kedvencünk számára, ha a lakásban kieresztve futkározhketrec_lakasban.jpgat, mint az, ha egész napra ketrecbe zárjuk.
A gyári ketrecek alja lecsatolható, így a tálkát könnyen tudjuk tisztítani. A ketrecek oldalán ettől függetlenül található egy ajtó is, melyen kedvencünk ki-be járkálhat. Ügyeljünk arra, hogy a saját biztonsága érdekében ezeket ő ne tudja kinyitni.

A ketrec elhelyezésekor figyelembe kell venni a következőket:

• A nyuszi érezze magát biztonságban.
• Ne legyen huzatnak kitéve, ezért a folyosón való elhelyezésről mondjunk le.
• Soha ne helyezzük közvetlenül az ablak alá, mert egy forró napon a nap sugarai megárthatnak a nyuszi egészségének. Tegyük inkábba fal mellé.
El kell döntenünk, hogy az új lakónak csak egy szobában vagy az egész lakásban szabad mozgásteret engedjünk-e. Kezdetben jó, ha csak egy szobára korlátozódunk, hogy könnyebben megismerhesse új környezetét, territóriuma határait- és hogy könnyebben rászoktassuk új illemhelyére is.
A legfontosabb probléma, amivel majd szembe kell néznünk, az a nyúl állandó rágcsálása lesz. Ennek végzetes következményei is lehetnek, ha például egy elektromos vezetéket harap át. Ezért soha ne hagyjunk fedetlenül egyetlen zsinórt sem ott, ahol a nyuszi megfordulhat. Vezessük el a szőnyeg alatt azokat! Mindig húzzuk ki dugót a konnektorból, s emeljük is fel azt a földről! Más veszélyek is leselkedhetnek rá!

Szobatisztaság:
A nyúl eredendően nem szobatiszta állat. Még ha vizeletét egy helyre is üríti, a székletét véletlenszerűen szórja szét. Persze gondos odafigyeléssel és némi figyelmességgel rászoktatható. Ha új nyuszit viszünk haza, miután megmutattuk a területét (ahol szabad tartózkodnia), engedjük, had válasszon magának egy sarkot, ahová ürít. Ezek után ide helyezzük az almot. Ez lehetőleg egy nem áteresztő alacsony falú doboz legyen. Tehetünk bele papírt, forgácsot. Macskaalom nem igazán megfelelő, mivel az állat megeszi a rögöket. Nyuszink érezni fogja dobozában a saját szagát, ezért oda fog járni a dolgát végezni. Véletlen balesetnél soha ne bántsuk, mert ezzel csak ijedelmet okozunk neki és félni fog tőlünk. Elég egy hangos szó, vagy kiabáljuk neki a nevét. Ha beleürít, természetesen dicsérjük meg. Maga a szoktatás legfeljebb egy hónapig tart, utána nyuszink érteni fogja mikor mit szabad és mit nem. Ha valahonnan dühösen a nevét hallja kiáltani, rájön, rosszat csinált. S rendkívül bűnbánó tud lenni.
Forrás:www.torpenyuloldal.freeweb.hu

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

online casino paypal lastschrift

(Jeraldywat, 2020.02.15 05:57)

beste casino sites

casino spelletjes

online roulette

can i take cbd oil from cannabis on airplane

(BrianEmife, 2020.02.13 13:03)

what dosage of cbd oil for 130lb dog view cbd products for pain
kushy punch cbd this cbd tincture dosage
best dosage for full spectrum cbd oil visit homepage cbd oil recommended dosage

making cbd oil using glycerine look at this web-site hempworx cbd oil
what is the difference between cbd and hemp oil go right here cbd papa & barkley
cbd oil studies like it free cbd oil trial kit

Помогите найти взломанную Race Illegal High Speed 3D

(RussellShady47, 2020.02.11 12:12)

Подскажите пожалуйста, где скачать взломанную версию игры Race Illegal High Speed 3D для андроид?
Вот на этом сайте она есть, но версия игры уже устарела, а я ищу последнюю версию с модом.

virtual casino app

(Kennethnuple, 2020.02.09 17:20)

casino best bonuses online casinos best casino to play craps zynga real money gambling

SugengHariono.com | Indonesia Classic Cars Dealer

(Donaldrop, 2020.01.31 20:09)

SugengHariono.com - One of the largest dealers of European, American, and Japanese classic cars in Indonesia!

We offer high quality vehicles at reasonable prices & creates pleasant buying experience!

When buying a vehicle at SugengHariono.com you can be confident you are getting the best quality for the best price!

GunsBet Casino (ГансБет Казино)

(RonaldZEX, 2020.01.28 05:38)

GunsBet Casino (ГансБет Казино) https://gunsbet.xyz/ Официальный сайт играть онлайн бесплатно или на деньги

Traditional bathroom renovations

(GeneralСontractorfluts, 2020.01.28 03:58)

When planning Interior renovators The big apple or even General development New york city, experienced professionals and also tried and tested property components are liked.

However our experts are actually being actually gotten in touch with certainly not only for these causes. Along with each customer of the provider our team create the most having faith in relationships, due to the complying with components:

Preparatory budgeting and miscalculation of the cost of restoring an condo;
Sending out normal reports on the progression of repair;
Interior restorations, General building-- services that are given by numerous institutions in New york. Yet our company stays the market forerunner for many years. On our account, a massive variety of instances of teamwork along with both people as well as corporations. General construction new york;
Explaining the degree of intended costs of building materials;

The manufacture of aesthetic factors and also furniture for an private layout that may enhance any room.

Аренда авто Симферополь

(Bernardjeorb, 2020.01.22 19:44)

Рекомендуем Вам сервис аренда авто симферополь аэропорт. Наша организация А82 занимается данным видом услуг довольно длительное время и за это время нашими услугами воспользовались сотни довольных клиентов. Если вам нужно путешествовать по Крыму с комфортом, прокатный автомобиль может помочь вам в этом.
Вы приехали в Крым в гости или по работе, при этом вы цените свое время? Давайте рассмотрим выгоду аренды авто:
- нет зависимости от от общественного транспорта (билеты, расписание и т.д.), когда и когда захотели, туда и поехали!
- если вы часто передвигаетесь на авто, тогда прокат гораздо дешевле чем поездки на такси!
- вам никуда не нужно торопиться, прокатный автомобиль ваш, на весь арендованный срок!
- вы не будете переживать о внешнем виде автомобиля, машина будет доставлена вам полностью чистой и заправленной
- вас не будут волновать проблемы с машиной в дороге, все наши автомобили в хорошем состоянии, постоянно проходят ТО и застахованы!
Тем более, что в ряде крымских перевозчиков сейчас много приезжих водителей, не знающих город и стоимость поездки, временами, может составлять крупную сумму!

Чтобы взять авто в аренду в нашем прокате нужно совсем немного времени и документов. Можно заполнить форму заказа онлайн, на сайте, укажите какой вам необходим автомобиль, куда, во сколько и на сколько вам его доставить. Или вы можете позвонить нам (телефон/Viber/WhatsApp) или просто заказав обратный звонок. У нас аренда авто симферополь аэропорт цены самый минимум на полуострове!

Как приобрести электронный ключ

(WillieBob, 2020.01.20 18:22)

Brand new bathroom Manhattan

(KRenorhype, 2020.01.13 21:54)

Our experts are actually are going to swiftly as well as successfully make a guarantee Premium redesign New York.

Our team constantly preserve and also update the stockroom of extra parts and also company information for operational repair work and maintenance.

Also in our company, you can order personalized shower room narcissisms, basement renovations on the best ailments. Along with us, Inside improvements New york, as well as High-end remodelling New York, will end up being easy, top quality and quickly.

Top maid services Fort Greene

(cleanmok, 2020.01.11 01:08)

Our experts are actually a cleaning company in New york carrying out Cleaning Service NYC. Cleaning Service NYC your homes fast as well as economical. If you need to have top quality uvlugah for instance: Cleaning company NYC, that our company is actually specifically for you. Our experts in Manhattan work merely specialists! Maybe order basis! Job stored really top quality and also at ideal price! Our company give you really good House cleaning agencies Bronx and also excellent mood!

Full time maid service Lower East Side : maid service

Поменять экран на хонор 8 саратов и еще...

(mobilLak, 2020.01.10 06:31)

На самом деле, сколько стоит замена стекла на honor 8c в мастерской - наилучший путь для тех, кто попросту не имеет возможности приобрести новую электронику и желает вернуть в строй свою.

Как приобрести электронный ключ

(WillieBob, 2020.01.09 04:05)

PlayAmoo

(JosephSit, 2020.01.06 02:47)

Официальный сайт PlayAmo Casino - https://playamo.pro/

can you buy colchicine over the counter 218 mg

(Austinjicce, 2019.12.30 05:21)

http://colchicine1.info - how can i buy colchicine where can i buy colchicine

$60000 kitchen remodel

(WilliamDrido, 2019.12.29 17:35)

General contractor New York

The function of General development New York is to move to the customer the whole amenities in its entirety, and certainly not such as independently performed job. Of specific importance is the duty of the standard service provider throughout the massive building and construction of apartment house of household kind, industrial complexes, business facilities.

Today, the listing of building services features various business interior decoration. An financier and a customer can spend a great deal of time-solving on all business problems. A more logical remedy is actually to delegate this task to General building NY.

Interior renovations new york;
Industrial structures.

XEvil 4.0 breaking ANY Captcha

(kittyabrar, 2019.12.20 13:57)

Perfect update of captcha breaking package "XRumer 16.0 + XEvil 4.0":
captchas recognition of Google (ReCaptcha-2 and ReCaptcha-3), Facebook, BitFinex, Bing, Hotmail, SolveMedia, Yandex,
and more than 12000 another categories of captchas,
with highest precision (80..100%) and highest speed (100 img per second).
You can use XEvil 4.0 with any most popular SEO/SMM programms: iMacros, XRumer, GSA SER, ZennoPoster, Srapebox, Senuke, and more than 100 of other software.

Interested? You can find a lot of demo videos about XEvil in YouTube.

FREE DEMO AVAILABLE!

See you later ;)

http://XEvil.net/

kerta

(balogh nikolett, 2012.12.06 08:52)

nekem is van nyulam de nagyon rossz mindig rágcsál valamit pl.vezetéket......

fazekasbeatrix@yahoo.com

(fazekas beatrix, 2012.06.24 19:11)

ez szuper

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100